A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
26 Nagy Ferenc, S.J. Általános emberi erkölcs és evangéliumi erkölcs Olyan világban élünk, amelyik minden ízében folytonosan és gyorsan változik; amelyik gyakran előre nem látott tények és problémák elé állít. A ma és a jövő világa olyan jellegű, hogy óriási egyéni és közösségifelelősség terhel bennünket azokért a döntésekért, amelyekkel sorsunkat és jövőnket meghatározzuk. Melyek azok az iránymutató formák, amelyekhez döntéseinket, cselekedeteinket szabnunk kell? A kérdést egyelőre általánosságban vetjük fel. A keresztény embert kétféle törvény irányítja: a természet törvénye meg az evangéliumi törvény. Beszélnünk kell egyikről és másikról, főleg a mai világban különösen hangsúlyozandó szempontjaikról. Összefoglalóan a következőket mondhatjuk; 1. A kereszténység lényegében humanizmus. Nem egészen az elmúlt évszázadok nyugati humanizmusa; ez utóbbimeglehetősen arisztokratikus, individualista, statikus, önmagába zárkózó humanizmus volt. Ma új humanizmusra van szükség, amelyiknagy mértékben technikai és tudományos, főleg az embertudományok gazdagságát magába szívja; amelyik nyitva áll a különböző civilizációk, kultúrák, társadalmak értékeire, tehát pluralista; amelyik erősen szociális és nemzetközi érzékű és érdeklődésű. 2. A kereszténység azonbannemcsakhumanizmus, hanem üdvösségtörténet is; Isten igéjének, kegyelmének, üdvözítő szándékának befogadása és beledolgozása az emberi cselekvésbe és történelembe. Hamostkülön megvizsgáljuk az erkölcsi természettörvényt, először néhány filozófiai jellegű szempontot kell megvilágítanunk. A természettörvény vagy természetjog azoknak az erkölcsi követelményeknek az összessége, amelyek az ember lényegi struktúrájából folynak, vagyis abból, hogy az ember szellemi és testi lénye, értei-
