A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
27 mes és szabad, egyedi személy és a társadalom, a nagy emberiség tagja. A természettörvény alapkövetelménye a következő: "cselekedjél ember módjára; fontold meg a tennivalókat és ésszerűen cselekedjél". A hagyományos "természetjog" és "természettörvény" kifejezés jónak és továbbra is megtartandónak tűnik; ugyanakkor azonban egyoldalú és önmagában nem elég. A "természet" fogalma ugyanis azt hangsúlyozza ki, ami egyetemes, változatlan, maradandó, ami statikusan és bizonyos determinizmussal le van fixálva. Az elmúlt évszázadok során a filozófia, a teológia meg az egyház tanítóhivatala valóban túlnyomóan és majdnem kizárólag az erkölcsi természettörvénynek ezt az oldalát fejtette ki. A teljesség kedvéért a természet fogalmát ki kell egészítenünk a személy fogalmával; mindenegyes ember teljesen egyedülálló a maga személyiségével; és soha meg nem ismétlődő helyzetekben van hivatva a döntésre, a cselekvésre. Természettörvény ésperszonalista erkölcs; a kettő együtt adja a teljes igazságot. Amikor a természettörvényről azt mondjuk, hogy az ember társas lény, ezzel nemcsak egy adottságra és egy ontológiai igényre hivatkozunk, hanem arra is, hogy az embernek szüntelen személyes erőfeszítésébe kerül az önzésen, az erkölcsi elmeszesedésenfelülemel- kedoie. A társasvolt eme követelményének a szüntelen tudatosítása és szüntelen vállalása szintén részét képezi a természettörvénynek; embervoltunk azt is követeli, hogy konkrét helyzetünknek megfelelően közösségben éljünk, életünket másokkal együtt és másokkal éljük. A természettörvényben más szempontból is megvan két ellentétes pólus feszültsége. A természettörvény az ember önmagával való állandó azonosságát és ugyanakkora történelem folyásával folyó állandó kibontakozását jelenti; a maradandó, változatlan normák meg a történelmi alakulás (akár gazdagodás akár szegényedés) során beálló változó követelmények egymást egészítik ki. Ahogyan az elmúlt évszázadokban a filozófia meglehetősen megfeledkezett a természet- törvény történeimiségéről, úgy ma sokszor az ember belső struktúrájának alapvető maradandós ágát hanyagolj a el, innen aztán már csak egy lépés a természettörvény tagadása. Helyesen nézve a dolgokat; a történelmi változandóság feltételezi a folytonosságot. A történel- miség kiemeli a természettörvény néhány alapvető követelményét is; a dinamizmust, a tervezést, az alkotást, a stratégiát. Az ember nemcsak adva van, hanem folyton keletkezik is saját alkotómunkája, önkibontakozása révén. Végeredményben tehát, ha teljes képet akarunk kapni, a természet
