A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-02-01 / 2. szám

Modern imaküny vek 12 (Ha nem tud régi imakönyvéből jól imádkozni, próbálja ki ezeket a modern imakönyveket, amelyek mindenütt kaphatók és még fizetnie sem kell értük.) Egy világhíres lelkiíró szerint tíz ember közül kilencnek az imája oly gyenge és határozatlan, mint valami kis erővel dolgozó rádióállomás adása. Megfelelő önképzéssel azonban szert tehetünk a nagy hatóere­jű, életet sugárzó imára. Ebhez az önképzéshez szükségünk van kép­zelőtehetségünkre és az önfegyelmezésre egyaránt. Mindenekelőtt el kell azonban oszlatnunk néhány hamis fogalmat az imáról. Egyesek azt képzelik, hogy az Mindenütt imádkozhatunk. imához okvetlenül le kell térdel­niük, össze kell tenniük kezüket, szemüket be kell csukniuk, vagy az égre kell emelniük, vagy le kell hajtaniuk fejüket, stb. Kétség­telen, hogy bizonyos testtartás imára hangolhat minket, vagy előse­gítheti az imához hasznos feszültségmentes állapotot, azonban vilá­gosan kell látnunk, hogy ez csak hasznos lehet az imához, de egyál­talán nem szükséges hozzá. Enélkül is imádkozhatunk bárhol, és bármily testhelyzetben, még a fürdőkádban is. Ugyancsak imádkoz­hatunk Öltő zés közben,i vagy mikor valahová megyünk, az autóban, felvonóban, várakozás közben, sőt még munka alatt is, főleg ha olyan munkát végzünk, amely nem kíván különös figyelmet. Ilyen módon naponta rengeteg alkalmat találunk az imára, tehát nem csak a hely kérdését oldottuk meg, hanem az idő kérdését is. Néha csak egy mondatnyi lesz imánk, máskor kissé hosszabb. Jegyz?tkönyv. Amikor módunk van erre, írjuk le imádságos gondolatainkat saját magunk számára egy jegyzetkönyvbe, vagy füzetbe. Találjunk min­dennap egy kis időt arra, hogy Istenről és a vele kapcsolatos dolgok­ról gondolkodjunk, s főleg ilyenkor használjuk jegyzetkönyvünket. De hasznos lesz azt is feljegyezni, amikor valakiért személy szerint imádkozunk. Hagyjunk utána helyet, hogy később beírhassuk az ima teljesülését is. Lehet, hogy erre hosszú ideig kell várnunk, és egész

Next

/
Thumbnails
Contents