A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
13 más formábanfog teljesedni kérésünk, mint ahogy elképzeltük, de ha buzgón imádkoztunk, biztosra vehetjük, hogy Isten mindig megadja, amit kértünk, vagy valami még jobbat ad helyette. Ezt a füzetet később imakönyvként is felhasználhatjuk, felelevenítve általa régi imád- ságos gondolatainkat, vagy hálát adva kéréseink teljesedéséért. Kitűnő modern imakönyvvé vál- Újság, rádió, távoltoztathatjuk az újságunkat is. bal á tó. Egy-egy hírnél mondjunk hoszszabb-rövidebb imát azért, akikről benne szó van; vezető államférfiakért, megpróbáltatást: szenvedőkért, gyászolókért, bűnözőkért, bírókért, stb. Tegyük ugyanezt a rádió, vagy távolbalátó hallgatása közben is, imádkozzunk azokért, akikről hallunk, vagy akiket láttunk. Rengeteg jót tehetünk így másokkal, és imánk hatósugara ki fog terjedni az egész világra. „ . , Valakinek az a gondolata támadt, Rubaszarí tokotel. , ,, „ hogy konyhájában kihúzott egy ruhaszárítókötelet, és arra feles ípette azoknak a nevét, akikért imádkozni akart; beteg vagy gyászoló ismerőseit, barátait. Vasalás közben sorravette ezeket imájában. Mikor barátnői hallottak erről a szokásáról, időnként megkérték, hogy tegye az ő nevüket is a ruhaszárító kötélre... Mások autóvezetés közben im ád- A utó, autóbusz... koznak a többi vezetőért, főleg azokért, akik gondatlanul, vagy veszélyesen hajtanak, vagy a gyalogosokért, akiket látnak. Autóbuszon, vonaton, repülőgépen való utazás közben pedig az utasokat veszik sorra, s személy szerint imádkoznak mindegyikért. Munkahelyen ugyanúgy imádkozhatunk munkatársainkért, közös kórházi terembenkörülöttünk lévő szenvedőkért. Az ilyen imának néha szemmel látható, füllel hallható hatása van. Többen tapasztalták, hogy akiért éppen imádkoztak, mintha megérezte volna a feléjük áradó jóindulatot, hátrafordult és rájuk mosolygott. Egy kórházban jajgató beteg elhallgatott, amikor beteg társa, aki nem tudott aludni jajgatása miatt, imádkozni kezdett érte. Saját magunkon is érezni fogjuk ennek az imának lelki békét árasztó hatását. Hangi emez. Zene hallgatása közben különösen is imára hangolódik a lelkünk. Kezdjünk ilyenkor társalogni Istennel, vagy egyszerűen tegyük fel neki a kérdést: - Mit akarsz most mondani nekem, Uram? - Add tudtomra, miként akarod általam segíteni embertársaimat... Ha fi- gyelünklsten szavára, üzenetére, meg fogjuk tudni, mit kíván tőlünk gyermekeinket, ház as társunkat, szüleinket, barátainkat, vagy ellen