A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-02-01 / 2. szám

9

Babos István, S.J.

r

^ *”3l h<vw^ g»_r.

P.JungmannJózsef, az innsbrucki egyetem híres tanára, olyan volt mint minden fiatal pap. Alig várta, hogy befejezze tanulmányait, és mielőbb a hívek között dolgozhasson. Végre eljött a nagy nap.

Nagy lelkesedéssel ment a tiroli falvakba, s ott Krisztus örömhírét hirdette a híveknek. Igen hamar, legalábbis egy kis időre, megtor- pantnagy lelkesedése. Észrevette ugyanis, hogy az emberek nem úgy fogadták, mint aki örömhírt hozott. Úgy látta P. Jungmann, hogy nem örömmel és lelkesedésből jöttek a templomba. Jöttek, mert így kívánta a kötelességtudás, vagy azért mert már így szokták meg kiskoruktól fogva. A mise végeztével hazamentek és úgy tűnt, mintha semmit sem tanultak volna a szentmiséből. Itt valamit tenni kell, határozta el P. Jungmann. Ettől kezdve majdnem egész életét arra szentelte, hogy a szentmise és általában a liturgia értelmét megmagyarázza a híveknek és közelebb hozza mindennapi életükhöz a szentmisét.

Miért menjünk mi misére? Kö- Miért menjünk misére? telességtudásból, megszokásból,

vagy meggyőződésből; örömmel és lelkesedéssel? Vannak sokan, akik azt tartják; parancs, parancs I Isten úgy akarja, és az egyház azt kívánja, hogy vasárnaponként misére menjünk, tehát elmegyünk. Utó- végre Isten az Úr, és ha üdvözülni akarunk meg kell tennünk, amit kér. Van valami tiszteletreméltó iebben a magatartásban. Hűség, kötelességteljesítés és engedelmesség igenkiváló keresztény erények. Ugyanakkor van ebben a magatartásban valami az üzleti szellemből is. Valahogy úgy tűnik, hogy az Isten nem más mint egy üzletfél, akivel csere-berélni lehet. En megteszem a magam részét és Isten megjutalmaz szolgálataimért. Az ilyen álláspont mögött kevés öröm és