A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
X 41 Énakabátfelé nyúltam, de úgy látszik, meglökhettem a motort,mert a csónak megperdült. Én megkapaszkodtam, de feleségem a pádról belefordult a vízbe. Leállítottam a motort, szememet a helyen tartva, ahol ő elmerült. Utána beugrottam. Sikerült is azonnal megtalálnom, s éppen kifogytam a levegőből, amikor a felszínre érkeztem vele. Feleségem pompásan viselkedett. Nem kapkodott, nem is ragadott meg, mint ilyen esetben mások teszik, hanem nyugodtan feküdt karomon, s láttam; imádkozott. Körülnéztem a csónak után. Nem sokáig tudom már fenntartani őt, mert mindkettőnket húzott lefelé átázott ruhánk súlya. A csónakot azonban nem láttam. Megfordultam, hogy talán a másik oldalon van, de ott sem volt. Végre észrevettem, vagy 200 méterre tőlünk, amint lassan távolodott. A siet- s%ben úgy látszik nem zártam el teljesen a motort. Észrevettem, hogy feleségem is felfogja helyzetünket. Ő azonban azt suttogta;. - Isten gondunkat fogja viselni! Tudtam, emberilegreménytelenahelyzetünk. A part egy millió mér- földnyi távolságnak tetszett innen, és senki sem volt a láthatáron. De mégha most érkezett volna is valaki, mire hozzánk érhetne, már késő lenne. A jéghideg vízben nagy nehezen lehúztam feleségemről a kabátot, miközbenmindketten jó sok vizet ittunk. Amikor azonban fűzős csizmáimat akartam levetni, amelyek ólomként húztak lefelé, mindketten elmerültünk. Feleségem már annyi vizet ivott, hogy közel állt a fulladáshoz. Azonban még most sem félt, s azt hajtogatta; - Isten segíteni fog rajtunk... Mivel ő oly biztos volt ebben, én is kezdtem bizakodni, talán Isten valóban tud rajtunk segíteni. Esetleg küld egy vízi repülőgépet, s az leszáll mellénk. Az égen azonban csak néhány madár keringett. En már fáradt voltam ahhoz, hogy fejemet fenntartsam, s azért csak levegővételre emeltem ki fejemet a vízből. Minden alkalommal úgy tűnt nekem, hogy ez volt az utolsó. Éreztem, rövidesen meghalok, mert egész életem lejátszódott előttem. Nem volt benne sok néznivaló. Csak két éve hagytam abba az autóversenyzést, amelyre sok pénzt költöttem, és az ivást, ami a versenyzést még veszélyesebbé tette. Láttam, hogy feleségem mily hűségesen kitartott mellettem s mennyit imádkozott értem ezekben az években. Akármilyen részegen jöttem is haza, készen várt a vacsora. Sohasem korholt, csak ennyit mondott: - Isten szeret téged, Ő vár rád...
