A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-10-01 / 10. szám
45 Budapest a legszebb város, amit utazásaim közben láttam. A szabadságharc nyomai azonban mindenütt látszottak. Golyóbecsapódások afalakon, kitépett fák, összecsavarodott villamos sínek. Egy egyetemi tanár címét ismertem csak. Mikor megkértem őt, hogy tolmácsom legyen, nem tudtam, hogy ez a szívessége állásába fog kerülni. Ő azonban természetesnek vette, hogy segít nekem. Minden este összejöttünk valamelyik templomban, .és ott abevált szokás szerint átadtam az üzeneteket Hollandiából. Mind több és több ember jött ezekre a beszédekre, úgyhogy a végén már titokban tartottuk a következőgyűlés helyét, csak telefonon közöltük az emberekkel. Tíz napon át a vidéket jártam egy tolmács kíséretében. Mikor visszatértem és beszámoltam utamról a tanárnak és ügyvédfiának, éreztem, valaminincs rendjén náluk. De nem árulták el, mi történt. Búcsúzáskor egy rubinokkal díszített tűt adtak át nekem ajándékba Ka- rolarészére... - Veled együtt imádkozunk, András, hogy igent válaszoljon kérdésedre... - mondták nevetve. Ausztriában jártam már, amikor egy éjjel rettenetes lidércálmom volt. Egy egész rendőrsereg üldözött, mindnek vörös nyakkendő volt nyakában, és közben állandóan tapsoltak. Biztosra vettem, hogy a tanár veszélyben van. Másnap levelet írtam neki. Hollandiában kaptam meg rá a választ, amit egy barátjukkal küldtek ki. Megköszönték benne, hogy meglátogattam és megerősítettem őket, s kérték, menjek el ismét. - De azt hiszem, meg kell mondanom valamit, ami közben történt - folytatta a tanár, szokásához híven csökkentve a hír jelentőségét. -Ne gondold, hogy ez a Te látogatásoddal kapcsolatos, mi, már régen vártuk. Le kellett mondanom egyetemi állásomról. Ne szomorkodj! Sokan ennél jóval többet áldoztak fel Üdvözítőjükért. Folytasdcsak nagyon fontos bátorító munkádat. Naponta imádkozunk Érted, ha nem hallasz többet rólunk. Ismételjük, ne veszítsd el kedvedet! Dicsérjük az Urat! Hollandiába érkezésemkor azonnal felkerestem Karolát. A kórházban dolgozott a délutáni váltáson este 11-ig. Az ajtónál vártam.- Visszajöttem Karola, - mondtam neki - és szeretlek. Szeretlek, akár igent mondasz, akár nemet. Karola arcáról egyszerre eltűnt a fáradtság és felnevetett: - O, András! Én is szeretlek Téged! Nem látod, hogy épp ez a baj? Aggódni fogok Érted, hiányozni fogsz nekem,, imádkozom Érted, mindenképpen. Akkor már nemde jobb, ha feleségedként aggódom, mint barátodként? A következő héten együtt elmentünk egy ékszerészhez és vettünk két
