A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

44

egyre gyorsuló metamorfózison megy át. Nyugodtan feltételezhetjük, hogy ez így lesz a jövőben is; az emberiség további fennmaradása el van jegyezve egy folytonos,mélyremenő, mindent átjáró változással.

Ebben a helyzetben nagyon különbözően érzünk és viselkedünk. Manapság sokan úgy gondolják, hogy a 17-18. század emberei éppen olyan messze vannak tőlünk, mint az ószövetség vagy akár a neandervölgyi ember kora. Sokszor hallatlan és nagyon bonyolult erőfeszítésünkbe^ kerül, hogy valamelyes érdeklődést és megértést váltsanak ki bennünk az elmúlt évszázadok nagyjai; egy Goethe, egy Marx, egy XIII. Leó. Az első világháború kora úgy hat ránk, mint a korabeli némafilmek furcsa primitív ritmusa és technikája, figuráinak nevetséges viselkedése. Egyre nagyobb szakadék tátong az emberiség múltja és jelene között.

Persze a saját magunk jelenével és jövőjével kapcsolatban sem tudjuk mindig, mennyire lehetünk vele nagyra. Ha semmi más nem, legalábbis a helyzetek, a magatartások, a vélemények tarka sokfélesége néha kiábrándító és kétségbeejtő. Kortársaink egy része már a 21. századba álmodja magát, oda vetíti előre azt a gazdasági, társadalmi, politikai világot, azt az egyházat, amelyiket szeretnénk megvalósítani, de amelyik pillanatnyilag nagyon messze van a megvalósulástól. Mások viszont a békésebb, nyugodtabb, szilárdabb múltba kapaszkodnak, annak valamiféle megújított visszaállításáról álmodoznak. Emberek, akik ugyanarról a témáról ugyanazon a nyelven beszélnek, nem értik meg egymást, mert a fogalmak és a szavak erősen eltérő jelentésekkel bírnak; "demokrácia, béke, jólét, éhezés, szabadság"; mind olyan szavak, amelyek elvesztették egyértelműségüket. Vallási kérdésekben keresztények, katolikusok is ugyanarra az egyházra és ugyanarra az Evangéliumra hivatkozva egymásnak ellentmondanak, és egymást az Evangélium meghamisításával vádolják. A vélemények és meggyőződések között tátongó szakadék sokszor ugyanannak a családnak, vagy lelki családnak a tagjait választja el egymástól (bár ettől nemcsak a vérség, de még a kölcsönös szeretet szálai sem feltétlenül szakadnak meg). A mai emberiség tehát csodálatosan, megdöbbentően sokszerű. Ez a tény roppant megnehezíti a tájékozódást, a párbeszédet, az együtt dolgozást. Nehéz eldönteni, hogy az ilyen irányú sokszerűség milyen mértékben kölönc és akadály, milyen mértékben érték és kölcsönös gazdagodás.

Korunkat jellemezhetjük úgy, mint a második ipari társadalom korát, amásodikipari forradalom eredményeképpen.Ma már nemcsak a fizikai munkát végzik gépek, hanem az emberi agyvelő munkájának