A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
45 is egyre növekvő hányadát veszik át az ordinátorok, a computerek. Rögtön felmerül a probléma, és a megoldás még nem alakult ki; képes-e az ember arra, hogy a gépeket ellenőrizze és uralma alatt tartsa? Szélesebb távlatban a kérdés a következő:- Az emberiség központi problémája nem maga az ember-e? Ha igaz is az, hogy az anyagi jólét embervoltunknak egyik lényeges eleme, ez-e az egyetlen vagy akárcsak a legfőbb is? A gépeknél és általában agazdaságijavaknál nem fontosabb-e és nem problem atikusabb-e az emberek egymáshoz való viszonya és az egészséges társadalom kialakulása? Korunkat és jövőnket úgy is jellemezhetjük, mint a tudomány társadalmát. A tudomány vezető szerepe áthidalja azokat a nagy különbségeket, amelyek egyébként megosztják a mai emberiséget; afejlett iparú és fejlődésben lévő társadalmakat, a kapitalista és a kommunistatársadalmakat. A tapasztalati tudomány és annak gyakorlati alkalmazása, az egyre fejlődő technika, hatja át az emberi együttélés minden rétegét. Különösen is fontosak és hatalmas fejlődésben vannak az emberre vonatkozó tudományok. Felmerül a kérdés? nem az emberre vonatkozó tudományok oldják-e meg az imént említett problémákat, amelyeket felvetett az ipari társadalom? Nem a mélylélektan és a társadalmi lélektan-e korunk egyik legnagyobb vívmánya, az a szigorúan módszeres tudomány, amely nagyszerű ígéreteket rejt magában a jövőre vonatkozóan? A kérdésre lényegében igennel válaszolhatunk, amíg magára a tudományra vonatkozik. A baj ott kezdődik, hogy az embertudományok megnyugtató és gyógyító hatása nem tud lépést tartani az egyéni és csoportos kétségbeesés elhara- pózásával. Az öngyilkosságok nagy száma, a lelki egyensúly gyakori felborulása, sokaknak az alkalmazkodásra való képtelensége aztmu- tatja, hogy sok emberből hiányzik a bátorság az élettel, a jövővel szemben, és hogy civilizációnk, lélektanunk és lélekgyógyászatunk tehetetlenül áll ezzel a problémával. Nyugati társadalmunk mélységes válságban él. Az ifjúság lázong. Látszólag a gépek, a jólét, a bőség ellen; és ezen a síkon úgy tűnik, hogy ellentmondásban van önmagával, mert hiszen ugyanakkor hasznot is húz a civilizáció vívmányaiból, nélkülük nem tudna élni úgy, ahogy él. Jobb híján valószerűtlen és megvalósíthatatlan eszményekért lelkesedik: pl. a maolzmusért, vagyis a struktúrák olyan jellegű radikális változásáért, amelyet, ha megvalósulna, maga a lázongó ifjúság elsőnek bánna meg és nem bírna ki. A tiltakozás és a lázadás valójában inkább a civilizáció kerékbetörő kényszerének, tártaim atlans ágának, reménytelenségének szól; a szélsőséges liberalizmus építőinek ugyanúgy szól, mint a proletárdiktatúra építőinek; és
