A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-07-01 / 7. szám

37

ba vágó történelmi aktualitássá válik. - Veszélyes illúzió lenne másrészről az a meggyőződés is, hogy a struktúrák kora lejárt. Az igazság az, hogy minél nagyobb létszámú és minél bonyolultabb egy társadalom, annál nagyobb szükségvan a megszervezettségre, azért hogy gazdag lehetőségeit kibontakoztathassa. Igenis lejárt a kora a sztatikus struktúráknak, amelyek évszázados vagy évezredes érintetlenségre voltak berendezkedve. A fejlődésre beállított struktúrák korában élünk; ma és a jövőben külön mechanizmusoknak kell arról gondoskodniuk, hogy a struktúrák állandó korszerűsítését kidolgozzák A gazdasági tervszerűség és eredményesség szolgálatára már sok ilyen mechanizmus működik; sajnos, ma még ritkábban esik szó az emberi személyiség egyetemes érdekeit és erkölcsi haladását célzó tervezett és rendszeres struktúrafejlesztésről. Az egyházi, a szerzetesi életben pl. az ilyen törekvések még csak a kezdet kezdetén vannak. -Összefoglalólag a következőket mondhatjuk: - A szüntelen és rohamosan fejlődő erkölcstan korában élünk. Ez nem annyit jelent, hogy most már azt gondolhatunk és tehetünk, amit éppen akarunk, hanem hogy az ember méltóságának és az evangélium szellemének fényében minden adott pillanatban újra meg újra kell felfedeznünk, feltalálnunk a világ változásának emberi szabályozását. A gyö- kereskontestálás és a megrögzött konzervativizmus szélsőségei között a helyes középút abban áll, hogy a történelem gyors fejlődésével lépést tartva keressük az abszolút erkölcsi normák meg a változó, ideiglenes normák pillanatnyilag érvényes kombinációját.

. , , . , , ,, Gondolatmenetünket tovább szőve

Az erkölcsi abszolutum. ,

beszéljunkmosteloszor is es lehetőlegelég alaposan arról, amivel manapság különösen sok problémánk van: az abszolútumről. Kifejezetten az erkölcsi abszolútumról van szó; persze nem vonatkoztathatunk el attól, hogy az erkölcsi ab- szolútum végeredményben egy Személyes Lényben, Istenben gyökerezik.

Első megjegyzésünk a következő: - az ember sem lélektanilag, sem logikailag igazában nem képes arra, hogy az abszolútumot tagadja. Ha mégis nagyon erre törekszik, legföljebb odáig jut el, hogy valamilyenviszonylagos valóságot abszolutizál. így van ez pl. amarxiz- mussal, a marxista erkölccsel, amely az osztályharcot, a proletariátus győzelmét teszi meg valamiképpen végső erkölcsi normának, így van a machiavellizmussal is, amely az államhatalmat abszuloti- zálja. - Második megjegyzésünk a következő: - azok a morálisok, amelyek valamilyen emberi valóságban látják az abszolútumot, mint éppen a kommunista morális vagy az állami abszolutizmus tana, vagy pl. az egzisztencializmus is, veszélyes erkölcsi axiómákat taníta