A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-07-01 / 7. szám
38 nak, vagy tételeznek fel. így pl. sokszor azt vallják, hogy a cél szentesíti az eszközt (politikában, gazdasági életben, magánéletben); továbbá azt is vallják, hogy az ember nem tud úgy cselekedni, hogy a kezét be ne kellene mocskolnia; vagyis hogy a hatékony cselekvés sokszor megkívánja az árulást, a csalást, a gyilkosságot, a más emberbe való belegázolást. A kereszténység a dolgokat egészen más megvilágításban látja. Igaz, hogy a keresztények is sokszor az imént kárhoztatott elvek szerint cselekszenek; viszont az is igaz, hogy ezt nem annyiban teszik, a- mennyiben az igaz keresztény elvekhez hű, jó keresztények; pont az ellenkezője áll, és ezt ők maguk is jól tudják. Akeresztény szemléletnek végső szintézise néhány mondatban összefoglalva a következő: - Isten a világ kigondolója és megteremtője; az ember a világisten előtt felelős sáfárja, szolgája, haszonélvezője, Isten munkatársa. A világ valóságainak Istentől adott ésszerű struktúrájuk, célrairányítottságuk van, amelyek az ember számára a használati utasítás jellegével bírnak. A világ maga tehát erkölcsi normákat rejt magában a cselekvő ember számára, és ezek a normák Isten Abszolútum-voltát tükrözik. - Mivel a keresztény szintézist akartuk felvázolni, kifejezetten Istenre vezettük vissza az erkölcsi normák abszolút kötelező erejét. Az ember azonban anélkül is, hogy feltétlenül kifejezetten a személyes Istennel hozná kapcsolatba, felfedezi ezeket az abszolút normákat. Felfedezi tiltó formájukban; így erkölcsileg rossz és semmivel sem igazolható a gyilkosság, az ártatlan ember kínzása, a megerőszakolás, a házasságtörés, a rablás. Felfedezzük az erkölcsi normákat pozitív orientáció formájukban is; az embert kötelezi a házassági hűség, a családon belüli szeretet, a vállalt kötelezettségek megtartása, és sok minden más. E- zek mind olyan erkölcsi normák, amelyeknek elég pontosan meghatározott tartalmuk van, főleg tiltó formájukban, és amelyek a változó struktúrák világában ugyanúgy köteleznek, mint egy sztatikusabb társadalomban. - Az előbb említettülik két abszurd erkölcsi axiómát: az eszközöket szentesítő célról és a kezek szükségszerű bemocsko- lásáról. Most kimondhatjuk, hogy a keresztény erkölcstanban egészen másképpen kell az idevágó axiómákat megfogalmaznunk. Az igazság az, hogy az eszközök megronthatják, bemocskolással fenyegetik acélt; és hogy az ember sokszor nem tud úgy cselekedni, hogy a kezéről esetleg le ne horzsolja a bőrt, a kezét meg ne sebezze. Ostobaság lenne azt gondolni, hogy az abszolút jellegű tilalmak és követelmények korlátozzák az ember erkölcsi találékonyságát és ki
