A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

29

Azt írtad egyszer, hogy imádkozzam. Nos, én nem tettem. Ahelyett káromkodtam. Oly szavakkal, amelyeket sohasem hallottam Hollandiában. Trágár vicceket is mondok. Minél rosszabbul érzem magamat, annál inkább igyekszem megnevettetni másokat. Nem az vagyok, akinek te elképzelsz. Ez a háború azelőtt lelkiismeretfurdalásokat okozott nekem. Most már nem okoz. Amikor halottakat látok, csak vállamat rándítom. Embereket, akiket mi öltünk meg, nemcsak katonákat, hanem egyszerű munkásokat, asszonyokat és gyermekeket.

Semmi vágyat sem érzek Isten után. Nem akarok imádkozni. A templom helyett a kocsmába megyek és ott addig iszom, amíg semmi sem érdekel többé...

András szavaival folytatjuk a történetet;

Ilyesféléket írtam, és még sokkal rosszabbakat. Biztosra vettem, hogy ezzel elvesztettem Teri barátságát. Pedig benne nemcsak egy közönséges barátot vesztettem el, hanem a legjobbat. -Nyugtalanul forgolódtam az ágyban, s egyszer kinyújtott kezem egy könyvet érintett. Ez volt a másik szívesség, amit a fiuk tettek nekem. Megtalálták hátizsákomban a Szentírást, amit anyámtól kaptam. Eddig hozzá se nyúltam, s utána sem vettem volna kezembe, ha nem ferences nővérek ápoltak volna a kórházban. Hamarosan megszerettem a nővéreket. Hajnaltól éjfélig sürgölődtek a betegek körül, tisztán tartottak minket, kötözték sebeinket, levelet írtak helyettünk, nevettek, énekeltek. Sohasem hallottam panaszkodni egyiket sem.

Egyszer megkérdeztem az egyik nővért, mi a titka annak, hogy ő és a többiek is mindig olyan vidámak.- Ugyan, András, - mondotta - te tudod ennek a titkát, hiszen te jó hollandus vagy. Krisztus szeretetéből fakad ez. Itt van a válasz, ebben a könyvben, - fejezte be, az ágyam mellett lévő Szentírásra mutatva.

Már két és fél éve volt annak, hogy anyámtól a Szentírást kaptam, és én sohasem nyitottam fel. Most azonban, hogy önkéntelenül is hozzáérteni, kezembe vettem. Elkezdtem olvasni az Ószövetség első lapjaitól kezdve. Az unalmas részeket átugrottam, csak a történeteket kerestem benne. Sok napba tellett, míg végre eljutottam az Újszövetséghez. Végigolvastam az evangéliumokat, ködösen felfogva azok nagy jelentőségét. Igazán megtörtént mindez? Éppen János evangéliumának közepén tartottam, amikor levelet kaptam. A kézírásról rögtön felismertem, hogy Teritől jött. Remegő kézzel nyitottam ki.- Legkedvesebb Andor, - olvastam. - Itt van előttem egy levél egy