A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-06-01 / 6. szám

24

isién cstdipt'szf

6.

A vasfüggöny mögött. Amikor hazaértem falunkba, ott

minden a régi volt, mintha semmi idő se telt volna el. Azaz mégsem, mert közben húgomnak kisfia született, aki már az udvarban játszott. Meglátogattam a falubeli ismerőseimet; régi angoltanámőmet, aki csodálkozott kiejtésemen. Érdeklődtem Teri felől is. Úgy mondták, tavaly férjhez ment.,

1955. július 15-énindult a különvonat Varsóba. Elcsodálkoztam azon, hogy milyen sok diák ment a nagygyűlésre. Százával tolongtak a fiúk és lányok az állomáson. Most kezdtem először hinnia nagy számokban, amelyekről a folyóirat tett említést.

Útitáskám nehéz volt. Egy váltás ruhát vittem csak magammal, de teletömtem egy 31 oldalas füzettel, melynek címe; "Az üdvösségút- ja" volt. Ha a kommunisták magukhoz vonzottak engem kiadványukká, én is gondoskodom majd arról, hogy ellássam őket a mi kiadványainkkal. Marx Károly azt mondta; - Adj nekem huszonhat ólomkatonát és én meghódítom a világot! - Természetesen az ABC 26 betűjére gondolt. Nos, ezt a játékot kétféleképpen lehet játszani. Én is viszek magammal hatásos füzeteket minden európai nyelven. Majdnem kiszakadt a táskám fogantyúja a nagy súlytól.

Néhány óra múlva már Varsóban voltunk a főállom ás on, várvaa szállodába való elhelyezésre. Nagyon egyedül éreztem magamat. Senkit sem ismertem Lengyelországban, és egy szót sem tudtam lengyelül. Imádkoztam magamban, s arra gondoltam, hogy talán én vagyok az egyedüli, aki imádkozik ebben a tömegben.

"Szállodámról" kiderült, hogy egy iskola, amelyet erre az alkalomra átalakítottak hálótermekké. Amint beszállásoltak, elindultam egy sétára a városba. Felültem egy autóbuszra, még mindig céltalanul. Ekkor eszembe jutott, hogy Lengyelországban sokan beszélnek németül. A megszállás alatt én is megtanultam kissé németül. Nagy lélegzetet véve, hangosan németül ezt mondtam az autóbusz utasainak; - En keresztény vagyok Hollandiából... - Mindenki elhallgatott