A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-06-01 / 6. szám

I

JÉZUS SZÍVE ÜNNEPÉN

(Június 18.)

Micsoda hite volt Abrahámnak!

Megígérte neki az Isten, hogy egyetlen fiában áldatik meg a földminden nemzetsége és ugyanez az Isten megparancsolta, hogy menjen és áldozza fel egyetlen fiát. Milyen természetes lett volna, ha Abrahám kételkedni kezd; ha kérdezi; de Uram, ez következetlenség. Hogy áldod meg fiamban a föld minden nemzetségét, ha feláldozom a fiút; - hogy teljesedik be az ígéret? Nem tudta. De hitt benne.

Micsoda bűnbánata volt Dávidnak! Vétkezett nagyot. Súlyosat. De amikor tudatára ébredt vétkének, nem úgy cselekszik, mint annyi földi hatalmasság. Nem tagadja le bűnét. Nem mondja az a jó, amit én cselekszem. Hanem levetikirályi ruháját, zsákba öltözik. Böjtöl. Mellét veri és megírja azt a gyönyörű zsoltárt, amelybe beleönthetjük ma is bűnbánó lelkűnknek minden szomorúságát: - Könyörülj Istenem, én bűnös lelkemen! - Mélységes bánat volt ez. Bánat, mert tudta, hogy igazságos az Isten!

Istennek micsoda mélységes tisztelete mutatkozik végig az Ószövetségen! Még a nevét sem merik kiejteni. Félnek Tőle. Mert tudják, hogy az Ur, felfoghatatlan nagy Ur az Isten!

És ezt jól tudják. Ez igaz. De nem tudják azt, nem tudhatták azt, mert a mi Urunk Jézus Krisztus nem járt még akkor a földön, - amit mi tudunk, amiért igazán van okunk örvendezni, allelújázni, aminél nagyobb, mélyebb örömre alig is lehet okunk, nem tudták azt, hogy

az

Az Istennek szíve van! Ha fellapozom az Evangéliumot, akkor látom igazán. S térdreborulok hálát adva az Istennek, hogy ennyire jó, ennyire szeret!

Micsoda szíve van ISTENNEK!

Micsoda Szíve van az Istennek! Az a Jézus, Aki 40 napon keresztül étlen-szomjan böjtöl, azzal fordul az apostolaihoz, mikor egyetlen nap nem esznek a tanítására összegyűlt emberek: - Szánom a sere-