A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-05-01 / 5. szám
46 pünkösdistától, s mikor beváltottuk, pontosan elég volt a második évharmad költségeire. Sohasem említettem az iskolai költségeket senkinek sem, de kellő időben mindig kaptam valakitől egy adományt, amely pontosan elég volt, de sohasem több, mint kellett. Pedig akik küldték sem egymást nem ismerték, sem azt nem tudták mennyire van szükségem. Isten tréfái. Nemcsak az Istengondviselését tapasztaltam meg, hanem a humorérzékét is. Szerződést kötöttem Istennel, hogy sohasem fogok kifogyni a tartásdíjhoz szükséges pénzből. A szerződésben azonban szó sem volt szappanról, vagy fogpasztáról, vagy borotvapengéről. Egy reggel felfedeztem, nincs mosóporom a ruhamosáshoz. Egy doboz nyolc fillérbe került, nekem pedig csak hat fillérem volt. - Istenem, te tudod, hogy tisztán kell tartanom magamat. Kisegítenél a két fillérrel? - imádkoztam. Fogtam filléreimet, s elmentem a boltba. Rögtön szemembe ötlött a hirdetés: - Két fillérrel olcsóbb! Vegyen mostmosóport! - Megvettem, és boldogan, fütyülve mentem vissza az iskolába. Ez a doboz elég lesz az év végéig, ha takarékosan használom. Mosás közben azonban odakiáltott egyik- társam; -Hé, Andi, kifogytam a mosóporból, kölcsönöznél nekem?-Természetesen adtam neki, a következő napokon is, bár az volt az érzésem, hogy sohasem fogja visszaadni. - Utána a fogkrémem fogyott el. Hallottam azonban valahol, hogy sóval is jól lehet fogat tisztítani. Kétségtelenül bevált, de állandóan éreztem, hogy összehúzza a számat. - Mikor borotvapengéim kifogytak, elővettem a használtakat, amelyeket gondosan megőriztem. Nem volt azonban borotvaszíjam s naponta tíz percbe telt, míg saját karomon kiélesítettem őket. Ügy éreztem, mindezekkel Isten meg akar tanítani arra, hogy felismerjem akülönbséget a szükséges és a hasznos között. Kétségtelen, jobb íze volt a fogkrémnek és gyorsabban lehetett az új pengével borotválkozni, de ezekre nem volt okvetlenül szükség. Biztosra vettem, hogy amikor igazán szükségem lesz valamire, Isten gondoskodni fog róla. Ez az igazi szükség hamarosan jelentkezett. 1954. december 31-ig meg kellett újítanom útlevelemen ittartőzkodási engedélyemet. Az ajánlott levél azonban, amitLondonba kellett küldenem egy shillingbe, azaz tizenkét fillérbe került, s nekem egy fillérem sem volt. Istenmindig gondoskodott szükségleteimről, most is reméltem. Abban az évben én voltam az iskola röpiratainak pénztárosa, és több font- nyi összeg volt a kasszában. Mikor december 28-a elérkezett, s nekem még mindig nem volt postaköltségem, felvetődött bennem a
