A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-05-01 / 5. szám
28 Csak várnia kellett az újabb alkalomra és az alkalom elérkezett. Honorius kegyence, az intrikus Olimpios hamis vádakkal kivégeztette Stilichot, a kiváló tábornok tisztjei között pedig nagyarányú tisztogatást rendetl el. Atisztikar tekintélyes része, akik éppen barbár származásuk következtében váltak megbízhatatlan elemmé, saját katonáikkal együtt mintegy 30 ezren Alarikhoz álltak át, hűséget esküdtek neki, hogy az álnok rómaiakon bosszút állhassanak. Alarik újra megindult Itália ellen. De célja most már Róma volt. A Rubikonon már nem a hellén műveltségű római hadvezér kelt át, hanem a vörösre festett haján két szarvval díszített gót sisakot viselő barbár, aki lelkében a római kultúra korábbi csodálatának már nyoma sem volt. A monda szerint, amikor Alarik közölte katonáival, hogy Róma le- tiprására indul, egy jámbor szerzetes lelkére beszélt, hogy álljon el e szörnyű szándékától. Alarikcsak ennyit válaszolt: - Nem a saját akaratomból teszem. Egy daimon lakozik bennem, ez hajt és ismétli állandóan: - Rajta, rajta, fel hát, pusztitsd el Rómát... ?! 408-ban akadály nélkül kelhetett át a Pón és vonult be Bolognán keresztül a Via Flaminián az örök város felé. Az év végén csapataival Róma falai alatt vert tábort. Bekövetkezett az, amit az antik világ elképzelhetetlennek tartott; Róma végveszélybe jutott. Ez a veszély egyes jóslatok szerint a világ végét is jelentette. Még Konstantin idejében Lactantius, a kiváló szónok egyik beszédében így kiáltott fej: - Ha egyszer a világnak e koronája lehull és Róma a lángok martaléka lesz, amint a Szibillák megjósolták, elérkezik egyben a világ vége... Amikor a 4. évszázadban a szarmata és germán népek a birodalom határait döngetni kezdték, .egyes gondolkodók megérezték a veszélyt. Most az első hírre, hogy Alarik betört Eszak-Itáliába, bár a nyugati seregeket még Stilicho vezényelte, aki csak tehette menekült Rómából. A népen tömegpszichózis vett erőt. A holdfogyatkozást baljós jelnek vették, egyesek veszedelmet hozó üstökösöket láttak, mások szörnyű álmaikat mesélték. A városból az előkelők Szardínia és Korzika szigetére menekültek, az egyszerű nép tehetősebbje a vidéken húzta meg magát. Honorius császár és udvara a mocsaraktól övezett és bevehetetlen Ravennában várta Alarik követeit, hogy a békét ezektől megvásárolja, Rómát a császár sorsára hagyta. A gót sereg nem kezdett ostromot. De lélek az ajtón se be, se ki. A várost az éhségnek kellett legyőznie. A szenátus dühébenhőhér kezére adta Stilichonak a városban élő özvegyét, Sabinát, remélve hogy ez a gyilkosság kiengeszteli majd Alarikot. De a gőtok nem vonultak el, viszont megérkezett a városba a pestis. A szenátus végre béke-
