A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-05-01 / 5. szám
10 Fölment a mennyekbe Ezután "kivezette őket Betánia közelébe". Akik vele tartanak, tizenegyen tudják vajon, miért mennek? Sejtik, hogy ez az út a búcsú útja? "Amikor még veletek voltam" - mondta Jézus az imént. Most talán nincs velük? Nem ő az, aki belép a zárt ajtón, sebeit mutatja, és sült halat, lépesmézet eszik velük bizonyságul? Nem szellem, mert látható, tapintható; de már nem is ugyanolyan ember, mint ők, és mint amilyen annak előtte volt; mielőtt meghalt, és mielőtt föltámadt. "Húsa és csontja van"; de ennek a húsnak és csontnak valamilyenmás anyaga van, mint az övéknek; anyagtalan anyag. Tér, idő, anyag; ezek a fogalmak nem érvényesek rá; 0 maga mérhetetlenül több és más náluk. Ezért mondhatja, miközben velük van, hogy "a- mikor még veletek voltam". Es mondja majd rövidesen, arra az időre utalva, amikor már eltűnt, és nincs velük, hogy "én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. De most még itt van, és vezeti őket Betánia közelébe. Ott megállnak,és O kezét" fölemelve megáldotta őket". így távozik el tőlük, "áldás közben". Es távoztában így marad velük a világ végezetéig; áldás közben. Nem nőnek szárnyak a vállán; a két karját sem használja szárnynak. Nem szállni emeli fel a kezét, hanem áldani. A többi mintha nem is volna túlságosan fontos; semmi részletet nem tudunk róla. "Eltávozott tőlük és fölment a mennybe". így Lukács. "Miután szavait befejezte, fölmenta mennybe és az Isten jobbján foglalt helyet". így Márk, Máténál, Jánosnál ennyi se. Mintha nem az lenne a fontos, hogy "fölment", és mégcsak az sem, hogy hol van az "isten jobbja". A fontos az, amit előtte mondott, az a "menjetek tehát", nem pedig a helyek és irányok abban a létben, ahol nincsenek többé
