A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-05-01 / 5. szám
7 ra, a kontestációra, különben elmeszesedik és megbénul, vagy túl-' búrjánzikés beteges daganattá válik. A bírálás a tekintély közösségi jellegének egyik megnyilvánulása. A túlzott kontestálás magában véve igenis veszélyes nagy rossz; viszont a támadott tekintélyre még a túlzott kontestálás is megalapozottan és meglehetősen rossz fényt vet.- A kontestálásontúlmenően manapság, a múlttal összehasonlítva, a tekintély érvényesítésének és az engedelmesség gyakorlásának egyre mélyebben közösséginek kell lennie. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a feladatok sokkal komplexebbek, mint régen, a különböző kérdésekben való illetékesség több személy között oszlik meg; és az is, hogy mindenki jobban tudatában van személyi méltóságának és felelősségének, és azoknak elismerését igényli. A döntéseket közösségben kell kidolgozni, egy adott pillanatban aztán a tekintély viselője mondja ki a végső szót. - Komoly nehézségekkel, zökkenőkkel, krízisekkel ugyan, az engedelmességnekez az új típusa lassan mégis befogadásra és megvalósításra talál a családban, az üzemben, a plébániai közösségben, a szerzetesi családban, az állami életben, az egyetemes egyház vezetésében. - Már most, az új struktúrák furcsa paradoxona az, hogy a tekintély közösségi viselése :sak annál akút- tabbá teszi bizonyos pillanatokban a főnök személyes felelősségét; a nemzetközi vagy üzemi krízisek idején, egy-egy műtét előtt, és más hasonló helyzetekben, egy-két perc alatt élet vagy halál kérdésében kell egyetlenszemélynek döntenie. Erre a szerepre is készülnie kell azzal, hogy a problémát mindenfelmerülhetőhipotézisben előzetesen tanulmányozza. Aszabadságés felelősségproblémakörének egy újabb arculata a munka, mindazokkal a kérdésekkel, amelyeket korunkban felvet. - A munkának van egy embertelen, személytelen fajtája. Ez jellemezte a kezdődő kapitalizmus korát, és ez még a mi korunkban is kisebb- nagyobb mértékben továbbél. Ilyen volt még régebben a rabszolgák és a középkorban-újkorban sokszor a jobbágyok, zsellérek munkája is. Ilyen az a munka, amelyik meghaladja az ember erejét; amelyik ugyanannak a mozdulatnak vagy észműveletnek monoton és végtelen megismétléséből áll, amelyikhez nem kell semmi leleményesség, amelyiket senki semmire se becsül; amelyiket nem fizetnek meg kellően. Ebből a munkából az ember ki akar tömi; de előfordulhat, hogy aztán csöbörből vödörbe esik, manapság pl. a hétvégi kirándulók végeláthatatlan és csigalassúsággal előrevánszorgó autósorába.- Van azonban emberhez méltó, emberré nevelő munka is. Ezt szívesen, néha valóságos szenvedéllyel végezzük. Ilyan a munka akkor, ha valamiképpen az egyéniségünket bele tudjuk adni; ha értelmet vagy ügyességet kíván tőlünk; ha érezzük, hogy felelős részünk van
