A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-05-01 / 5. szám

5

és egyéb mélylélektani iskoláknak alaptételeikkel teljesen igazuk van; a felnőtt ember magatartását igen tekintélyes mértékben előre meghatározza az, ami tudatalattijában legelső életévei során lerakodott; kiszolgáltatottságából, szüleivel való viszonyából, első kellemes vagy megrázó élményeiből. Ezt a tényálladékot magunkra nézve annál megalázóbbnak találjuk, amennyire sokszor nehéz kibogozni a lelki egyensúly kibillenésének valós okait és feloldani az esetleg felfedezett komplexeket.

Az emberi szabadságról a valósághoz hűebb fogalmunk alakul ki abból is, hogy jobban belátjuk az emberiség tekintélyes hányadának embertelen életkörülményeit. Az éhhalállal küzködők, az adósságban és egyéb nyomorban fuldoklók, a nyomortanyák promiszkuitásában lézengők, az írni-olvasni nem tudók, az embertelenül nehéz munkát végzőkkörében ritkán virágzik ki az emberi szabadság. Az agymoső technikák valamint a reklám pillanatra meg nem szűnő pörölycsapásai ugyancsak nem kedveznek a szabadság kibontakozásának.

Ha más szempontból tekintjük a kérdést, azt is világosabban látjuk manapság, hogy a gyermek- és kamaszkorban a szabadság kifejlődése rendszerint az önzés, az erőszakos önmaga-állítása, a csinta- lanság, a többieken való zsamokoskodás, a kétségbeesés fázisain megy keresztül. Az abszolút erkölcsi normákat ezeknek a tényezőknek a figyelembevételével kell tehát a fejlődésben lévő emberre alkalmaznunk.

Lássukmost az emberi szabadság néhány lényeges elemét. Első helyen említjük a világos látást. Szabadságról csak akkor lehet szó, ha adotthelyzetünkbenhelyes arányosságuk szerint mérjük fel a folytonosságot meg a fordulópontot, a dolgok látszatát meg a dolgok velejét, az adottságot meg a feladatot. A szabadság továbbá fegyelem is, az ösztönök anarchiájának ellensúlyozására és ugyanakkor az ösztönök hatalmas lendítőerejének igénybevételével. Fegyelem kell a végsőkig feszülő cselekvés pillanatában éppen úgy, mint a szabadidő feloldottságában. A szabadságot az is jellemzi, hogy szereti és igényli a kockázatot, a vakmerőséget; különben az erkölcsi életben szklerózis áll be. Nagy dolgot sose hozunk létre akkor, ha előre tel- jesenbizonyosak akarunk lenne a siker felől. A kockázatnak azonban ésszerűséggel, okossággal kell párosulnia. A keresztény szabadság végsőbeteljesedése abban áll, hogy az Ur Jézus útját járva, az Atya akaratához simulva, felebarátunk és önmagunk minél teljesebb javát munkálva, elfogadjuk az evilági javaktól való fokozatos elszakadást és egy másik világba való fokozatos átköltözést; konkrétan szólva az önmegtagadást, a szenvedést és végül a halált. Itt, a halálban, éri el a legmagasabb fokát a szabadság minden tulajdonsága; az elszá-