A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-05-01 / 5. szám
3 Ha nyitott szemmel nézzük a világot, sokszor észrevesszük mások zavarát és szorult helyzetét. Észrevétlenül, háttérbeszorulva, nem pedig dobra verve érdemeinket, igyekezzünk segíteni. Mennyi alkalom adódik erre mindennapi életünkben? Mennyi jót tehet egy vigasztaló szó, amikor valaki lehangolt? Mennyi örömet szerezhet egy kis ajándék azoknak, akik szükséget szenvednek? Mennyi erő forrása lehet egy dicsérő sző, mosoly, vagy buzdítás? Vegyük észre mások zavarát és szükségét, és segítsünk megértéssel, szeretettel, észrevétlenül. Mindenki életében adódhat szerencsétlenség és gyász. Figyelmességünk, részvétnyilvánításunk, rövid látogatás, még akkor is, ha egy szó sem jön az ajkunkra, vigasztaló lesz a szenvedőknek. Május Mária hónapja. Kövessük a Boldogasszony háziasszonyi példáját. Legyünk megértők, segítőkészek, figyelmesek és derűsek. Ez a tanács nemcsak a háziasszonynak szól, hanem a házigazdáknak és gyerekeiknek is. Mindenkinek. Késői ének István királyhoz Irta: Hegedűs László Nem voltál te kegyes király, nem lehettél, amint gazdája nem jó a betöretlen, szilaj lóhoz. Bölcs jóságod ellen lettél, kedved ellen keménykezű és kegyetlen, kemény bírája az ellened föllázadt, hajthatatlan, konok szívű, vad magyarnak, testvérnek is akár, — hogy majd éjszakákat virrassz át magadat-vádlón: nem akartad Vazul jaját s annyi drága véred vesztét, bölcs, és véres munkád, hogy szinte elátkozd. A térítő s magyart-verő idegenség kegyes jogot, javakat nyert. Milyen káoszt láttál magad után, ha a jövőt nézted! Gyilkos, részeg tobzást, bálványok uralmát. Alig volt, ki védjen, egy-két hű vitézed. Péter bőszen várta, csak szemed lehunynád. Sötétben tapogatódzó, babonás hit s rabló kalandozás helyett mást akartál: fegyelmezett, munkás életek csodáit. Minden rosszra fordult, magadra maradtál. Vívódtál önmagadban, hol ki sem látott; Elvétetted? Mit tehettél volna jobbat? Az Égnek ajánltad néped és halálod, s gyönge szódra lehullt keze gyilkosodnak. A szegénynép érezte már sújtó-védő, erős, jó kezed hiányát. Atyját benned. S hogy lásd: vetésed él — egy perc, tán a végső, vigaszul megadta még e szép kegyelmet.
