A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-04-01 / 4. szám
40 isten tsempe'sze t. Abban a pillanatban élesfájdalom nyilallott sánta . lábamba. Megrettentem arra a gondolatra, hogy kificamítottam. Óvatosan léptem rá. Minden nehézség nélkül tudtam állni rajta. Mi történt? Lassan, nagyon óvatosan lépdeltem hazafelé. Közben a Szentírás szavai jártak eszemben; - Miközben mentek, meggyógyultak... Lehetséges ez? Lehetséges, hogy én is meggyógyultam? Azon a vasárnapon egy tőlünk hat mérföldre lévő faluban tartottak gyűlést. Egyébként kerékpáron mentem volna el. Ma azonban elhatároztam, hogy gyalog fogok menni. El is mentem. Hazafelé jövet egy barátom felajánlotta, hogy motorkerékpárján hazahoz. Visszatutasítottam. Alig akart hinni fülének. Ugyanígy nem akarták elhinni családomban sem, hogy a gyűlésen voltam, hiszen látták otthon kerékpáromat. Másnap a gyárban minden alkalmazottat visszakísértem munkahelyére, ahelyett, hogy székemben maradtam volna a megbeszélés után. A délelőtt folyamán bokám viszketni kezdett, s amikor megdörzsöltem, két öltés jött ki a régi sebből. A hét végére a seb, amely sohasem gyógyult be tökéletesen, teljesen bezárult. London Akövetkezőhétenlevélben jelentkeztem a WEC misszionárius képző központjába, Glasgowba. Egy hónapra rá megjött a válasz. Feltéve, hogy lesz üres hely a hálóteremben, megkezdhetem tanulmányaimat 1953. májusában. Utolsó munkanapom onKarola meglepett azzal a hírrel, hogy ő is otthagyja a gyárat. Felvették őt egy ápolónői tanfolyamra. Hátra volt még a feladat, amelytől legjobban féltem; megmondani Terinek, hogy beiratkoztam egy olyan iskolába, amely nem tartozik egyik egyházhoz sem, nem részesül támogatásban semmiféle szervezettől; nem részesül köztiszteletben, mint az általa nagyrabecsült intézmények. Nagyon kellemetlenül éreztem magamat, amikor együtt
