A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

17 tünk középpontja. Úgy érezzük, hogy akkor gyakoroljuk vallásunkat a legjobban, amikor szentmisére megyünk, vagy szentáldozáshoz já­rulunk. Azt mondhatnánk, hogy szinte ösztönösen érezzük a szent­mise fontosságát. Éppen ezért a legnehezebb megérteni és elfogadni a szentmisében történt változásokat. Afőbb panaszokat talán így lehetne összefoglalni; - a szentmise töb­bé nem lelkierő forrása számunkra. Régen a szentmisén való jelen­lét valahogy Isten jelenlétét idézte fel bennünk. Igazi lelki elmélyü­lést jelentett számunkra az a fél óra az Oltáriszentség előtt a temp­lom csendjében. Mindennek vége. A külső világ zaja és lázas tempó­ja beférközött az Isten házába is. Most már nem elég jelen lenni, hanem részt kell venni a szentmisén. És miben áll ez a részvétel? Abban, hogy egy perc nyugalmunk sincs. Azt se tudjuk, hogy mikor üljünk, vagy mikor álljunk. A pap vagy egyik másik buzgó olvasója egy pillanatnyi időt sem hagy az elmélyülésre. De hogy a papnak se legyen nyugalma a hívek is vele Amen-olnak az imádságba. így fest egyeseknek a részvétel. A második vatikáni zsinat felelős ezért. A Szent Liturgiáról szóló konstitució arra buzdítja ugyanis a híveket, hogy ne csak csendes szemlélők, hanem aktív részvevők legyenek a szentmisén. Másoknak a szentmise lélekemelő hatása hiányzik. Régen úgy érezte az ember mikor a templomba lépett, hogy elhagyta a hétköznapi vi­lágot és egy új, nemesebb, jobb világba lépett. Minden a mennyor­szágra emlékeztetett. Minden fölemelő és léleknemesítő volt. Nagy művészek alkotásai és kórusművei, vagy a tömör és férfias Grego­rián ének, színpompás ruhák, amit a pap és segédlete viseltek, töm­jénfüst, a szám tálán gyertya fénye, a méltóságteljes mozdulatok, ki­emelték az embert ebből a világból. A szentmise esztétikai élmény volt. Mindez eltűnt máról holnapra. A színpompás virágokkal teli ol­tár helyett csak egy asztal van. A művészi alkotásokat kiszorította a hívek éneke. Ami sokszor úgy hangzik, mint ijedt legyekzümmögé- se az uborkásüvegben. A sok jövés-menés fölajánláskor, a béke je­le átadáskor, ugyancsak véget vetett minden méltóságteljes mozdu­latnak. Valahogy úgy néz ki az új mise, mintha egy színházi közönség hirtelen elhatározta volna, hogy ők is csatlakoznák a szereplőkhöz. Vége a rendnek és művészetnek. Mindenki szereplő lett, mindenki énekel, mindenki sürgölődik és forgolódik fejetlenül. Ezt értette a Szent Liturgiáról szóló konstitució részvétel alatt? Miért nem csat­lakozhatunk Krisztus áldozatához lelkünk mélyén. Miért kell ezt or­szág világnak tudni? A latint is eltörölte a konstitució. Alig tudja az ember, hogy katoli­

Next

/
Thumbnails
Contents