A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
48 egészen addig, míg az evangélista csapdájába estem, és ő rávett arra, hogy azt mondjam, misszionárius akarok lenni. - De tudjátok - mondtam a falumbelieknek - még nagy meglepetésben lehet része ezt illetőleg... Már előre féltem a Terivel való találkozástól. Nehéz megmondani, valakinek, akit feleségül akarsz venni, hogy hirtelenül elhatároztad, misszionárius leszel. Milyen életet jelent ez számára? Nehéz munka, kevés fizetés, talán kellemetlen életmód messze idegenben. Hogyan is vethetnék fel ilyen ötletet előtte, ha ő szívvel-lélekkel nem vágyódik ilyen életre ? A következő héten beszámoltam Terinek mindenről, ami történt. O azonban nem a missziós élettől idegenkedett, hanem azt találta furcsának, hogy én a tömeg előtt odamentem az evangélistához. Egyetértett azonban a prédikátorral abban, hogy otthon kell elkezdenem a missziós munkát. - Miért nem vállalsz állást Witt környékén? Ott gyorsan megállapíthatod, hogy a missziós munkára való vagy-e? Ezt okos gondolatnaktaláltam. A legközelebbi munkaalkalom Witt környékén egy csokoládégyár volt. Egy rokomom ott dolgozott, s megígérte, hogy szól néhány jó szót érdekemben. Aznap éjjel nagyszerű álmom volt. A gyárat láttam, telve sok reménytelen,boldogtalan emberrel, akikegyszerre észrevették, hogy én másfajta vagyok. Körülvettek és titkom iránt érdeklődtek. Amikor megmondtam nekik, az igazság hajnalfénye ragyogott fel arcukon. Együtt letérdeltünk... Igazán sajnáltam, amikor felébredtem... Másnap jelentkeztem a munkásfelvevőhivatalban. A jelentkezési íven az állt, hogy orvosi okokból bocsátottak el a hadseregből.- Mi baja van? - kérdezte a hivatalnok. - Semmi!, mondtam elpirulva. - Bármit meg tudok tenni itt, mint akárki más! Felvettek. A dobozokat kellett megszámolnom, s utána egy kocsin behúzni a postázó osztályba. Egy fiú vezetett be a nagy terembe, ahol egy tucat futószalag mellett kb. kétszáz leány dolgozott. Bemutatott nekik: - Lányok, ez András. Jó mulatást! Nagy elképedésemre a lányok füttyökkel fogadták a bemutatást. Utána mindenféle megjegyzéseket tettek rólam egymásnak, amit oly piszkos beszéd követett, amelyet még a hadseregnél sem hallottam. Ebben vezetőjük egy leány volt, aki hangosan azt találgatta, hogy melyik állat lenne jó társ számomra. Ugyancsak örültem neki, mikor megtelt a kocsim és elmenekülhettem közülük a postázó terembe, ahol férfiak dolgozták. Azonban a fellélegzés rövid ideig tartott. Hamarosan vissza kellett
