A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
47 arra kért, hogy maradjunk ott, mert a gyűlés után beszélni akar velünk. Enarra gyanakodtam, hogy valami hipnotizőr lehet, de ott maradtunk mindketten. Mikor a terem már félig kiürült, megkérdezte nevünket.- András és Kálmán, - ismételte. - Rendben van fiúk, készen vagytok az első vállalkozásra? - Mielőtt időnk lett volna a tiltakozásra, folytatta: - Rendben van. Azt akarom, hogy menjetek haza várostokba. Honnan jöttetek?- Wittből. - MindkettenWittből? Nagyszerű. Menjetek vissza Wittbe és tartsatok egy utcai gyűlést a polgármester háza előtt. A szentírási eljárást fogjátok követni. Jézus is azt mondta a tanítványoknak, hogy kezdjék terjeszteni a jó hírt Jeruzsálemben... Számomra gránátrobbanásként hangzottak szavai. Tudja ez az ember, mit akar? - Ó, én veletek leszek fiúk! - folytatta az evangélista. Semmi okotok sincs a félelemre. Hamarosan hozzá fogtok szokni. Én beszélek majd először... Alig hallgattam rá. Arra gondoltam, mennyire visszataszító volt előttem minden utcai prédikátor. <5 azonban folytatta: - Tehát szombat délután, Wittben találkozunk.- Igen, Uram, - mondtam, jóllehet nemet akartam mondani.- És te, fiam? - fordult Kálmánhoz? - Igen, Uram ! Miközben hazafelé mentünk az autóbuszon, magunkban mindketten a másikat okoltuk, hogy ilyen csapdába kerültünk. A faluban senki sem hiányzott a gyűlésről. Még a kutyák is ott voltak. Egyesek mosolyogtak, mikor minket az evangélista mellett láttak, mások nyíltan nevettek. Néhányan azonban, köztük pünkösdista szomszédaink is, megértőén bólintottak felénk. Számomra azonbanlidércnyomásos álomnak tetszett a következő félóra. Nem emlékszem rá, mit mondott az evangélista és Kálmán, csak arra emlékszem, amikor a prédikátor felém fordult és várt. Előreléptem és reszkető inakkal álltam meg a pódium szélén. Örültem neki, hogy bő holland nadrágom miatt nem látták lábaimat. Nem jutott eszembe semmi sem abból, amit előkészítettem. Ehelyett elmondtam, hogy mily szennyes és bűnös voltam, amikor a háborúból hazatértem, milyen terhet cipeltem, mit vártam az élettől, egészen addig, míg egy viharos éjszakán letettem terhemet és átadtam magamat Istennek. Milyen szabadnak éreztem magamat attól kezdve
