A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-02-01 / 2. szám
5 szólna, hogy ez a cirenei Simon megáll, ránéz a szenvedőre, égé- lelkében megrendül, odalép hozzá és önként vállára veszi helyette keresztet. De erről, sajnos, szó sincs. A tudósítás egyértelmű lálkoznak vele és "kényszerítik, hogy vigye a keresztet". Máténál kényszerítik, Márknál is. Lukácsnál "megállítják" aztán "ráteszik s keresztet". Rá kell tenni, mert bizonyára tiltakozik ellene. Teljese érthetőleg; mit vétett ő, hogy keresztet hűre oltás sanak vele? Mi k zeneki ehhez a perhez, ezekhez a síró asszonyokhoz, ezekhez a kék letlen és dühös római katonákhoz, ezekhez az üvöltöző és tajtékzc tüntetőkhöz, akik mielőbb végezni akarnak a dologgal, tekintettel az ünnep előestéjére, a Törvényre és a Húsvéti Bárányra? Mindegy; ráteszik a keresztet. Minden különösebb indokolás, magyarázat, e- setlegszabadkozás nélkül. Csak éppen mert "találkoztak vele"; vagy másként fogalmazva: csak éppen mert ő találkozott velük. Es ez az, ami kiszámíthatatlan. Ez a találkozás. Minden más kiszámítható, A Törvény, a szabályok, a munka; ez mind kiszámítható. Csak a találkozás nem; amikor szembejön ez a Szenvedő, vállán a kereszttel, imbolyogva a kereszt súlya alatt. A- mikor az ember jóformán föl sem ocsúdik még a találkozás váratlanságának meglepetéséből, és máris ott van a kereszt a vállán. Nem úgy, mint egy darab fa, amit le lehet dobni. Hiába rázza a vállát; e a fa odaforrt hozzá. Azt lehetne mondani: olyasformán, mint madárra a szárnya. Csak éppen repülni nem lehet vele. Legalábbis pillanatnyilag. Legalábbis az első pillanatokban. Bár a madárhoz hozz át a tozik a szárnya, és mégiscsak arra való, hogy repüljön vele. Hogy megtanuljon repülni vele. Simon persze egyelőre nem gondol ilyesmit. Egyelőre viszi a ke rész tét; egy előre minden gondja az, hogy a lehető legkevesebb Iánál vigye. Hogy a lehető legkevésbé sebezze a vállát. Ha már !" tetlen ledobni és ha már "kényszerítették". Annyira leköti minden gondolatát, minden erejét, minden figyelmét ez a kereszt, hogy már nem is hallja körülöttük az üvöltözést és gúnyolódást, meg a katonák lépteinek dobbanását a poros köveken. Mennek egy örvény közepén, ketten, a tökéletes csöndben. Simon Jézus, a kereszt egységében, a szenvedés közösségében. Míg el r jutnak arra a helyre, melynek Golgota, vagyis Koponyahegy a ne Ott, miközben egy kéz az epével kevert bort kínálja a Szór ; zónák, Simon, mint aki befejezte a dolgát, eltűnik a egyszer s mindenkorra. Lehet, hogy ott maradt a végi de messze a háttérben, jóval János és Mária mögött, tenyérrel ta T
