A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
46 Talánaztmondja valaki, m i közünk van nekünk keresztényeknek, az ókori népek reménységéhez, mikor úgy látszik, mintha az földi, emberi reménység volna csupán, a mienk viszont isteni reménység? Csak akkor értjük meg ezt, ha elfogadjuk a vallásokat összehasonlító tudomány megállapítását, hogy Izrael reménységének története nyilvánvalóan nem olyan, mint a többi népé. Nem engedelmeskedik a természet törvényeinek. Itt egy titokba ütközünk, amelyet a történettudósok nem tudnak kielégítően megmagyarázni. A titkot csak az fejti meg, ha elhisszük az Ószövetségi szentírás állítását, hogy Isten maga irányította e nép reménységét a történelmén keresztül. Az Ószövetségi választott nép története azzal kezdődött, hogy Isten hívására és parancsára Abrahám elhagyta szülőföldjét, Mezopotámiát és az isteni ígéretbenbízva remélte, hogy egy nép ősatyjává lesz annak ellenére, hogy emberi számítás szerint semmi reménye se volt arra, hogy gyermeke legyen. Ez Krisztus születése előtt 1800 évvel történt. 500 évvel később Abrahám ivadékait Egyiptomban találjuk, újra reménytelen helyzetben. II. Ramses fáraó elhatározta a nép kiirtását. Ekkor lépett közbe az Isten és új hazát ígért a halálra ítélt népnek és Mózes vezetésével kiszabadítja őket az egyiptomi szolgaságból, majd a Sinai pusztában vándorló néppel szövetséget köt. Attól kezdve az ókori zsidó nép történetét a szövetséghez való hűség vagy hűtlenség magyarázza meg. Ha hűségesek az egyetlen igaz Istenhez, és megtartják törvényeit, akkor az Úr országot, termőföldet, jólétet ad nekik, és megvédi őket ellenségeiktől. így foglalják el Palesztinát és Dávid meg Salamon uralkodása alatt Krisztus születése előtt 1000 évvel elérik a földi jólét és hatalom tetőfokát a független, szabad, virágzó országban. Salamon halála után azonban megkezdődik a politikai függetlenség fokozatos elvesztése. Az ország két részre szakad, és az uralkodók a pogány népekkel szövetkeznek egymás ellen. Az ókorban a szövetség kötés a másik nép isteneivel való szövetséget is jelentette. Vagyis a zsidó népkörébenis terjed a bálványimádás. Már nemcsak az egyetlen igaz Istenben bíznak, hanem a bálványok segítségét is kérik. Ekkor lépnek fel a próféták és azt hirdették, hogy a hűtlen népre pusztulás vár, mertnem teljesítette ígéretét. Csak egy kis töredék fog megmenekülni az általános pusztulástól, azokkal új szövetséget köt az Isten. Hétszáz évvel Krisztus születése előtt Izrael északi tartományai az Assz ír királyok uraim a alá kerülnek. Száz évvel később pedig Babilóniauralkodója elfoglaljajúdeát és Jeruzsálemet, és a zsidók nagy tömegét Babilóniába deportálja. A hatalmas birodalomból és a kis le
