A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-08-01 / 8. szám

15

le; csupán annyit, amennyit emberi szemmel még el bírnak viselni, ha hunyorogva, ha a ragyogástól szinte félvakon és a rettenettől dadogva is. Ezért, mielőtt a fényesség hevétől pernyévé zsugorodnának, megjelenik az irgalmas árnyék, mellyel saját "fehérsége" mérhetetlenségétől oltalmazza a halandókat az Isten; egyszerre "felhő támad, mely elborítja őket", és mire fölocsudnak, fülükben a Hang hatalmával, és édességével, "már senki mást nem látnak, csak Jézust egymagát". Az Istent, aki emberré lett, hogy az ember el bírja viselni az Istent.

Mostpedig jönnek lefelé a hegyről, vissza azokhoz, akiketoda- lent hagytak, ésakikkörül, már messziről látni, "nagy tömeg tolong" És hallani nyilván a szóváltás lármáját is, ahogy "írástudók vitatkoznak velük". Lehet, hogy ügyesen kilesték az alkalmat, azt a néhány percet, vagy órát (mert itt lent már az idő érvényének birodalmában vagyunk), amikor végre a kisebb ellenállás irányában dolgozhatnak; aMester, akielőttmár annyiszor megszégyenültek, nincs itt és nincs itt az ingerlékeny Jakab sem, és Péter sem, akiről sohasem tudhatni, mikor ránt elő kardot, vagy mikor kezd hadonászni az evezővel. Igen, itt a kedvező alkalom, sarokba szorítani néhány körmönfont kérdéssel és válasszal ezeket a jámbor halászokat és vámosokat. De az is lehet, hogy az írástudók csak megrögzött természetüknek engedelmeskednek, és csak a vita kedvéért vitatkoznak; mert azt hiszik, ezeket a kérdéseket - nevezzük őket sommásan a hit és üdvösség kérdéseinek - el lehet dönteni vitatkozással, érvek és mondatokcsű- résével-csavarásával, utalásokkal, hivatkozásokkal, különféle szövegek idézgetésével, szembesítésével, magyarázatával és ellenmagyarázatával. Mintha a vita lenne a fontos, nem pedig az élet; a betű, nem pedig a lélek; az írott szabály, az untig emlegetett Törvény, nem pedig a Törvénynél is nagyobb törvény, a Szeretet.

Akár ezért, akár azért, mindegy, vitatkoznak. Azok pedig, az a kilenc a tizenkettőből, aki lent maradt a Hegy alatt, azok persze beleesnek a kelepcébe; vitatkoznak ők is. Bizonyára ügyetlenül, sután, mert hogyan vitatkozzék másként egy halász, vagy egy vámos egy írástudóval, akinek az a hivatása, hogy vitatkozzék, akármiről, akármikor, akárkivel; mindegy, csak vitatkozhass ék? Elképzelhetjük a szorongásukat; a verejtékezésüket, az igyekezetüket és a tanácstalanságukat; meg ahogy fokozatosan sarokba szorulnak. És elképzelhetjük a szerencsétlen apát is, aki egyik kezével nyavalyatörős fiát öleli, ezt a "néma lélektől megszállt gyereket", rettegve, mikor kezd rakoncátlankodni benne a "néma ördög", mikor keríti megint hatalmába, mikor vágja megint földhöz; másik kezével meg a tanít-