A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-08-01 / 8. szám
14 Rónay György Mikor hegyről ejöttek (Vasárnapi olvasmány. ) Nem, nem csinálhattak három sátrat odafönt. Az ilyesmi még ügyes sátorverőknek sem megy egyik percről a másikra; ehhez idő kell. A Hegyen pedig azokban a pillanatokban megszűnt az idő; az a "tündöklő fehérség", amelynél "a világon semmiféle kelmefestő nem festhetett volna fehérebbet"; ez már egy más, egy időnkön kívüli, i- dőnkön túli világnak a visszfénye volt, (egy világé, melyet az Úr földi testében, földi köntösében is magában hordott, és most egy villanásra megmutatott). Mintha hirtelen ablak tárult volna egy más, földi szemnek el sem viselhető tájra; érthető hát, hogy ők hárman, a- kikben még nem lakott ennek a más világnak a valósága, megzavarodtak, és annyira megijedtek, hogy azt sem igen tudták, mit mondanak. Csak azt tudták, hogy "jő nekik itt", és jó lenne örökre rabul ejteni ezt a pillanatot, abban a "három sátorban", amit sebtében összeütnének, "Neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet'.' De abban az időtlen jelenben, melynek fogyhatatlan fényességében Illés és Mózes "jézussal beszélgetnek", nincsenek többé földi foglalatosságok; nincs értelme a sátorverésnek sem. Idő sincs az ilyesmire, hiszenkívül vagyunk az időn. Egyetlen "pillanat" az egész - mert mi, időbeliek, időbeli gondolkodásunkkal csak időbeli fogalmakat ismerünk - egyetlen látomás, amelynek máris vége. Időhöz szokott érzékeinkkel, időbeli szemünkkel huzamosan el sem bírnánk viselni; és az Ur azt a hármat, Pétert, Jakabot és Jánost nem elemészteni akarja, nem hamuvá égetni ebben az atom hasadásánál hátaim asabbenergialobbanásban, - az időtlennek az időbe való váratlan betörésében - hanem csakmegmutatni akar nekik egy sugámyit belő
