A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
34 lehetősen le van sújtva. Ami engem illet, én tudtam, hogy amit tettem rettenetes volt. Azért jelentkeztem a rendőrségen, mert nem volt mentség tettemre. Amikor ide érkeztem, úgy éreztem, soha senki sem fog szeretni engem, még Isten sem. Nem gondoltam, hogy ő megbocsát nekem. Oly mélyre süllyedtem, amilyen mélyre ember csak süllyedhet. Sok barátomtól kaptam azonban levelet és néhány jó keresztény meglátogatott. Imádkozni kezdtem és a szentírást olvasni, s sok hét után megtaláltam az Urat. Eljött hozzám a siralom házba, megbocsátott, békével töltötte el szívemet, lelkemet, reményt és hitet keltett bennem Maga és mások iránt. Ez csodálatos. Soha sem lehetek eléggé hálás Neki... Feltételezem, hogy a halálraítéltek néha tettetik a megtérést, hogy kegyelmet kapjanak. Ezzel a tettetéssel velejár, hogy ismételten könyörögnek kegyelemért. Vilmos azonban nem kért kegyelmet. Azonkívül az ilyen tettetés a halálfélelemből fakad. Vilmos viszont nem félt a haláltól. ... Nem félek a haláltól, - írta - mert megismertem Jézust, és ő megszüntette félelmemet. Igazán boldog vagyok most, és erősen meg vagyok győződve, hogy senki sem választhat el Istentől, akár néhány napig élek csak, akár hosszú évekig... Ez az újonnan felfedezett boldogság nem jelentette azt, hogy Vilmos mentegetni kezdte volna eddigi életét, vagy amit tett. ... Holnap 32 éves leszek, és mit tettem én embertársaimért? Ha bármi jót tettem is, az eltörpül a rossz mellett, amit elkövettem. Miért? Miért adja az ember életének javarészét az ördögnek, amikor Krisztusért élhetne? Ezt nem tudom felfogni. Krisztus oly csodálatos volt hozzám az elmúlt hónapokban, hogy nem értem, miért nem volt részem ebben az örömben egész életemben?Nemde csodálatra méltó Jézus? ... Vilmos legalább a börtönben megtett mindent felebarátaiért, amit csak tudott. Ezt írta egyik nap nagy lelkesedéssel: ... Nagyszerű újságot írok, hogy velem együtt örvendjen Isten dicsőségére. Egyik barátom itt azt mondta, ő nem hisz Istenben. Mivel nem sok időm van hátra, levelet írtam neki, amelyben kifejeztem, hogy örülök barátságának és hálás vagyok hitemért Istenben. Ma a lelkész azt mondta nekem, hogy ez az ember felkereste őt hivatalában és kérte, imádkozzék értem és őérette is. Ha most meghalok, jobban érzem magamat, mert Krisztus felhasznált engem arra, hogy elvesse a hitetennek az embernek a szívébe. Ki tudja, mivé
