A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
25 A kérdés, ami a jeruzsálemi egyházban még csak egy gyakorlati probléma volt, Antióchiában két teológiai gondolkodás harcává vált. Ez adott alkalmat Szent Pálnak, hogy érveivel, kifejtéseivel jobban megmagyarázza hitvallásának lényegét a Krisztus kegyelmének elsőbbségéről. Ne feledjük el, hogy az Antióchiában felmerült hitvita végzetes szakadást okozhatott volna az ősegyházban. Hogy még sem lett szakadás belőle, kétségtelenül az Isten kegyelme. De emberileg is megmagyarázható; valószínűleg a két csoport megértette egymásnak a gondolatvilágát és a kialakult dialógusban helyre állt az egyensúly. c) Szent Péter püspöki beszédét hoztam fel példának a hitvallás formájának ábrázolására. Péter és Pál vitája tipikus példája a S’ kialakult hitvitának. En azt hiszem a dialógusra is tudunk példát találni az apostolok cselekedeteiben. Szent Pál missziós útjai során elérkezett a hellén világ szívébe: Athénbe. Amíg hitterjesztő tevékenysége Kis-Azsia egyszerű zsidó vagy pogány közösségeire szorítkozott, munkája egyszerű volt. De Athénben az ókori művelődés szívében, Szent Pálnak alkalmazkodnia kellett a görög kultúrvilág gondolatvilágához. Szent Pál mondotta magáról, hogy mindenkinek mindene lett, zsidó a zsidókkal, pogány a pogányokkal.. Ezt a taktikát követte Athénben is. Beszédét a görögök számára hízelgő kijelentéssel kezdi; - "Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontGONDOLATOK Jézus mindig vár reánk. Ne hagyd őt várakozni. <> Még mindig menekülsz a felelősség elől? <> Ha képesek volnánk úgy látni magunkat, mint ahogy Isten lát minket, összeroppannánk a felismerés súlya alatt. <> Ha valaki nem talál hibát a maga életében, annak rossz az emlékezőtehetsége. <> Magatartásod, gondolkodásod, indítóokaid megállónak az Isten mértéke szerint? <> Először ismerned kell magadat, mielőtt legyőzhetnéd magadat. <> Amire büszke vagy, abban gyenge vagy. (Vetés és Aratás tol yó iratból) Krisztus az ő hasonlóságának nyomait keresi bennem. Uram, engedd, hogy én is a te hasonlóságod nyomát keressem másokban. <> Uj szenvedések Isten új megtapasztalását és új dicsőséget hoznak. <> Az igazságot hamissággá változtatod át, ha nem valósítod meg. <> A világmindenség egyik törvényszerűsége a változás. Semmi sem pontosan ugyanaz, ami egy perccel előbb volt. így az ember is vagy fejlődik, vagy visszafejlődik. <> Add oda a legjobbat, amid van. Te leszel a gazdagon megajándékozott. <> Ne menj el figyelmetlenül' felebarátod mellett. Talán épp most van szüksége egy vigasztaló szóra.