A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

22 Vass György, S.J. ★ Második tételemben hangsúlyozni szeretném, hogy ta­lálkozásunknak ezek az alapformái szükségszerűen jelen vannak ott, ahol a hit az emberek társadalmi közösségében megjele­nik. Elsősorban történelmi szükségszerűségről akarok beszélni. • • Az első keresztények életében már jelen volt ez a hármas forma. Talán legjobb lesz, ha egy-két példát felidézünk, az apostolok történetéből: a) Az egyház a pünkösd élményébenfogamzott meg. Az apostolok valami csodálatos erővel döbbentek rá, hogy ki volt Krisztus és mit jelentett az 0 barátsága. Szinte részeggé tette őket ez az él­mény. Akik látták őket megbot^ánkoztak. Nem tudták, hogy nem bor­tól, hanem a Szentlélektől ittasok a nap korai óráiban. Es ekkor Pé­ter az ünnepre összegyűlt tömeg elé állt és hitvallását szavakba fog­lalta. "Zsidó férfiak, legyen ez néktek tudtotokra és vegyétek fü­leitekbe az énbeszédemet. Mert nem részegek ezek, amint ti állít­játok, hiszen a napnak harmadik órája vagyon"-hanem beteljesedett rajtuk Joel prófétának jövendölése, "izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket; a Názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonysá­got nyert előttetek erők, csodatételek és jelek által... ezt a férfit Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből kiszolgáltatta nektek és megragadván őt gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltétek. De az Isten feltámasztotta őt, megoldván a halál fájdalmait mivel, 1—IITVITA / ^ ^ ^ ^_y - ^

Next

/
Thumbnails
Contents