A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

19

az enyémben, személyesen) elsősorban nyilvánvaló önzetlenségük biztosítja. Az, hogy őa "csodatevőktől" eltérőleg a csodát nem a csoda kedvéért, és nem a saját érvényesítése kedvéért teszi, hanem másokért; részvétből, szeretetből. Nem azért, hogy csodálják, amiért a béna járni kezd, hanem a bénáért, hogy végre járni kezdjen.

Szó sincs tehát arról, hogy vitatnám a csodáit, a csodái valódiságát. Én azonban (és ismét hangsúlyozom eszmélkedésem személyességét) úgy érzem, önmagámnak tartozom vele, hogy döntésemet (és végső soron hitemet) mégse csodákra alapítsam, vagyis ne olyasmire, amit sommásan, durva megközelítéssel "illogikusnak" nevezek, hanem arra, ami "logikus". De nyomban meg kell jegyeznem, hogy a "logika" itt sajátos értelemben veendő; semmiképp sem úgy, mint a szemellenzős értelem hasoncsúszó következtetési művelete (s itt viszont nyomban azt kell kérdeznem, nem önellentmondás-e a "szemellenzős értelem", s nevezhető-e még értelemnek az, ami szemellenzős?)... Akkor sem követnék el hibát, ha a "logikus" szót a "természetes" szóval helyettesíteném. Az azonban talán félreértésre adna okot, hiszen végső soron természetfölötti dolgokról van szó.

Csakhogy mivel emberek vagyunk, ember-voltunkból következőleg nem "természetes"-e valahogyan számunkra a természetfölötti is? Nem "természetes" elemünk-e, amelyben éppoly valóságosan mozgunk és vagyunk, mint a tapintható természetesben?

Természetes természetfölötti? Nikodémus itt talán megáll, gondolkodásában is, és valóságosan is, és tovább fűzte volna ezt az esz- mélkedést a "természetes természetfölöttiről", ha nem félt volna, hogy a farizeusok és a bölcselők szőrszálhasogató okoskodásaiba téved. Különben is, közel volt már a házhoz, vagy inkább talán a kerthez, ahol majd fölteheti a Rabbinak ezeket a kérdéseket, vagy esetleg választ is kap rájuk, mégpedig úgy, hogy ki sem kell mondania őket.

Vallomással kezdi ebben az éjszakában, melyet szívesenképze- lünk hold/ényesnek, valódi és átvitt értelemben is világosnak, és nyomban a csodákra céloz. A Mester azonban nyomban mintegy félrehárítja acsodákat; mintha hallatlanra venné a célzást, és az egész természetfölötti problémáját nyomban belehelyezi a természetesbe. Sőt; valósággal belé növeszti, bele testesíti. Nem csodákról beszél, hanem s z ül e té s r ől. Nem azt mondja; újjávarázsolás; azt mondja; újjá születés. Árnyéka sincs a mágiának ebben a holdas éjszakában.

Isten országáról van szó; de Isten országa nem mágikus biroda