A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
18 azt is, hogy aki a szavak és tettek bizonyságával nem sokat törődve egyedül csak a csodának akar hinni, holnap esetleg hinni fog egy éppen ellenkezőnek, egy álcsodának, aminek az álságát azonban vagy nem képes, vagy nem is akarja megállapítani, s aminek a nevében kész lesz megtagadni a valódi csodát és keresztre küldeni az igazi csodatevőt. Nikodémus azonban nem tartozott ezek közé. Nem tagadta, hogy a nappalok vliágosságában csodák történtek; ő azonban föltehetőleg kissé bizalmatlan volt a csodák iránt. Vagy talán nem is annyira a csodák, mint inkább saját maga iránt. Ez az iskolázott elme, úgy látszik, döntését semmiféle hangulattól sem akarta függővé tenni; nem, még a saját hangulatától sem, mert hiszen a kétségtelen csodák; vakok látása, süketek hallása, bénák lábra állása rá sem maradt hatás nélkül; ez mindjárt első szavából kiderül: - "Senki sem tud ilyen csodákat művelni, mint te, ha Isten nincs vele". Csakhogy Nikodémus nem azért akar hinni, mert csodákat lát. Nikodémus a maga kérdéseire, azokra a kérdésekre, amelyek most egyszerre elárasztják a lelkét és az értelmét, nem a csodák rendjében akar választ kapni. A csodák áttörik a természet rendjét; Nikodémus azonban nem éri be a rendkívülivel. Neki az kell, ami jól meg van alapozva a természetesben, és megfelel az értelemnek. Mert ez a "zsidó tanácsos", ahogyan János nevezi, föltehetőleg nem csupán a zsidóság törvénykönyveit ismeri (noha erről az írásokban nem esik szó sehol); van a magatartásában valami "görögös"; talán nem teljesen ismeretlen előtte a görög bölcsek gondolkodása. Tehát elképzelhető, hogy miközben azon az első éjszakán a csodatevő Rabbihoz megy, akiről ő, a kételkedésre hajló elme, már tudja, hogy "istentől jött tanító" (amit még a csodák láttán támadt hívei és rajongói sem mindig tudnak, értelmük teljes és józan döntésével) - elképzelhető, hogy a Rabbihoz menet ilyesformán fogalmazza meg magában a dolgot;- Az illogikus, mint tény, zavarba ejt, sőt; meggyőz valami rendkívülinek a jelenlétéről. Tagadnom ezt a szemmel látható illogikust, vagy ha tetszik, csodálatost, ahogyan szerencsétlen és makacskollégáim teszik, merő oktalanság lenne. Gyanakodhatom azonban egyrészt a magam észlelő képességében, másrészt az illogikus jelenség időbeli érvényében. Másként: elvileg föltehetem, hogy ami ma csodának minősül, arra holnap, holnapután, egyszer valamikor természetes magyarázatot kaphatunk. Elvileg, mondom, vagyis függetlenül azoktól a kétségkívül hiteles csodáktól, amelyeket ez a Rabbi művel, és amelyeknek a hitelét az én szememben (hangsúlyozom,
