A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
17 Rónay György (Vasárnapi olvasmány) Nikodémus, akiről három szór esik szó Szent János evangéliumában, farizeus volt és tanácsos; ő volt az, aki "éjnek idején kereste föl Jézust". És ezt úgy is lehet magyarázni; éjnek idején, amikor senki se látja; titokban, mint a gyávák; nem hogy elkötelezze magát, hanem csak egy futó információ erejéig; amiből végül is nem következik semmi. Ami "éjnek idején" történik, az mintha akár ne is történnék. Annak a nappal szemében, a nappali lényünk számára nincs is jelentősége. Mi közöm ahhoz, aki éjszaka vagyok? Mintha álomban tenném, amit teszek; és ki felelős az álmaiért? így is lehet magyarázni ezt az éjszakát. De nemcsak így lehet magyarázni. Éjszaka csönd van; az éjszaka csöndjében megnő a szavak és gondolatok súlya. Anappal felszínes, az éjszaka mély. A nappal lármás és szétszór; az éjszaka koncentrál, szembesít magunkkal és a gondolatainkkal. S kivált ezek a nappalok; milyen lármásak voltak ezek a nappalok! Tele csodákkal és csodák lármájával; valódi csodákkal, és hírekkel, melyek hömpölyögve nőnek, mint a hegyek hógörgetegei, és végül, hanem tér ki előlük, elsodorják az értelmet. Húsvét ünnepe volt, tömeggel, az ünnepek és tömegek fölfűlt hangulatával, azzal az atmoszférával, melyben könnyen megteremnek a csodák, vagy a csodák mende-mondái. Volt, aki csak a mende-mondákat hallotta, s aztán terjesztette; de volt, aki "látott", aki szemtanú volt. "Sokan hittekbenne, mert látták az általa művelt csodákat" - írja Sz. János. De nyomban utána ezt olvassuk: - "De Jézus nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is fölvilágosítsa ez emberről. Tudta ő, mi lakik az emberben". Tudta tehát
