A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
6 leírja a vihar lecsendesítését. Lukács 6. fejezetének verse pedig, amit elmélkedésünk elején idéztünk, a tizenkét apostol kiválasztásával kapcsolatos. Később pedig, a 11. fejezetben, Lukács ezt írja; - Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott... S ezután, egyik tanítvány kérésére, Jézus megtanítja a Miatyánkot imádkozni. Folytathatnánk a példákat. Mindezekből azt láthatjuk, hogy Jézus igen gyakran és buzgón imádkozik, de imája mindig az üdvösség művének egy-egy mozzanatához kapcsolódik. Az evangélisták nem Jézus pszichológiáját akarják bemutatni önmagában, hanem elősorban a keresztények elé akarják példaképnek állítani az imádkozó Jézust; azt, hogyan kell az Isten gyermekeineklelkületével élni; hogyan kell imádni és kérni az Atyát, aki Jézus Atyja és a mi Atyánk is. Jézus magatartásából azt olvassuk ki, hogy m i Ő nekünk és hogy mit tesz értünk, Atyjához való viszonya megvilágítja az új és örök szövetség vallásos tartalmát és azt, hogy hogyan kell megélni az Istenhez való új viszonyt. Igen érdekes az, hogy az evangéliumok sohasem mondják azt, hogy Jézus azért ment be a templomba, hogy ott imádkozzék. Természetesen az nincs kizárva, hogy Jézus ott is imádkozott, de ezt sohasem mondják az evangéliumok; viszont ártól kifejezetten szólnak, hogy tanított a templomban (a jeruzsálemi templomról van szó), miként más zsinagógákban is magyarázta az lírásokat és hirdette az örömhírt. Jézus sohasem mutat be áldozatot a templomban és nem is vesz részt az istentiszteleti cselekményekben. S amikor megalapítja az újszövetség áldozatát, ezt nem a templomban teszi, hanem egy magánházban. Önmagát is a templomon kívül áldozza fel. Keresztje a városon kívül állott, mégpedig Szent Leó szerint azért, hogy a régi áldozatokhelyébe lépő új áldozat új oltárra kerüljön, hogy Jézus mindenkinek a szeme láttára áldozza föl magát és áldozatának oltára ne a templomé legyen, hanem maga a világ. - 'Igen, fűzi hozzá P. Con- gar, miután Szent Leót idézte, - Jézus temploma a világ, legalábbis külső temploma, mert lelki szempontból és igazság szerint ő maga a templom, ő maga a mi templomunk, 0 a törvény, ő a hagyomány, ő a szövetség, ő a templom is. Több alkalommal.saját testének templomáról beszélt; az ő teste Isten jelenlétének a helye azok számára, akik Istent lélekben és igazságban akarják imádni. Ő ura a szombatnak, ura az imádságnak is. Kötetlen, isteni szabadsággal új formákat ad az imádásnak és mindenekelőttfüggetleníti azt a "szent helyektől". \ Jézus, aki annyira szeretett magányosan imádkozni, arra inti tanítványait, hogy félrevonulva imádkozzanak az Atyához; - Te amikor