A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6. szám
24 annak emléke előtt, aki - mint tették a pogány hősök, - a közösségért nagy áldozatot vállaltak. A vértanú tisztelete vértanúhalálának a napjával kezdődött. Nevét beírták a vértanúk jegyzékébe, azt is feljegyezték, hogy milyen napon halt meg, mikor és hová temették el. Ez a hivatalos bejegyzés egyrészt igazolta a vértanúság tényét, másrészt meghatározta, hogy mikor kell az illető vértanúhaláláról megemlékezni. Szent Ciprián, aki a második század közepén szenvedett vértanúhalált, tesz említést először leveleiben arról, hogy egyes keresztény közösségek anyakönyvezték vértanúikat és a feljegyzések alapján emlékeztek meg vértanúságuk évfordulójáról. Szent Ciprián azt ajánlja a papságnak, hogy a hi tv all ók halálának a napját is jegyezzék fel. így sorolják aztán a vértanúk mellé azokat, akik fogságban haltak meg. Amíg nem bolygatták meg a vértanúk sírját és amíg más egyházak vértanúlistáit nem vették át, egy-egy egyház vértanú-anyakönyve alapján pontosan tudni lehetett, hogy ki mikor szenvedett vértanúhalált, hol van eltemetve. A vértanúkat azahelyi egyház, amelynek tagjaiként meghaltak, sokfelé már a '2. századközepétől tisztelte. Pl. Szent Polikárpnak 165. február 23-án vértanúságot szenvedett szmirnai püspöknek a testét székvárosába akarták szállítani. Az egykori levél szövegét is ismerjük: - "Ha később is, de megkapjuk a drágakőnél értékesebb csontjait és megfelelő helyre majd eltemetjük. Sírjához a lehetőség szerint nagy örömmel össze is jövünk és az Úr Isten megengedi majd, hogy vértanúságáról megemlékezzünk. Őriznünk kell ugyanis emlékét, hiszen éppen azért küzdött, hogy megmutassa nekünk, mint kell majd nekünk is küzde- nünk". A 2. század első felében - tudjuk - Szent Péter és Pál apostol emlékét Rómában már külön emlékmű hirdette. Föltehető, hogy ezek a "trófeák", amelyekről Gaius presbiter tesz említést, liturgiái célból készültek. Mindenesetre csak a 3. század első felétől tételezhetjük fel, hogy a vértanúk haláláról évfordulójukon liturgiával megemlékeztek. A legrégibb római egyházi naptárban a vértanú pápák sorát Callixtus nyitja meg; 222-ben halt meg. De Rómában nemcsak a vértanú pápákat vették jegyzékbe, hanem az élőket is, hogy róluk a liturgiában megemlékezzenek. Akétlistaneveinem egyszerössze- keveredtek, nem tudni, hogy ez vagy az a pápa mint került a vértanúk közül az élőkhöz, vagy fordítva. A Rómában tisztelt legtöbb vértanú a Dioklécián-féle üldözés éveiben szenvedett és haltmeg. Vértanúságuknak az emléke azért maradhatott fönt épségben, mert az üldözés elmúltával a keresztény vallás polgárjogot nyert a birodalomban.
