A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
27 Nem szabad azonban csak azt gondolnunk, hogy a művészet időleges divatjával állunk szembe, mikor a szentnek új apoteozisa tárul elénk. Ugyancsak a szentek világának majdnem elfelejtett távlata nyitja meg előttünk Walter Nigg-nek, a zürichi egyetem protestáns magántanárjának könyve: "A nagy szentek". Milyen csodálatos is Sz. Benedek, Assziszi Sz. Ferenc, Loyolai Sz. Ignác életében újra felfedezni emberi létünknek azt a pontját, ahol a korlátolt lehetőségek korlátlan távolságokba tekinthetnek, - éppen azoknak alakjában, akikről annyira elfeledkeztünk: a szentekben. íme ezt tehát az első titka ennek az új és mégis régi felfedezésnek: a szentek valósították meg legtökéletesebben emberi magatartásunknak azt a jellegét, melyet mi a történelmi öntudat határhelyzetének neveztünk. A szentek éppen úgy korunknak gyermekei, mint mi vagyunk. Éppen úgy benne állnak a történelem jelen, vagy múlt viharaiban, mint ahogy mi szenvedünk ennek változatos eseményei alatt. Egybenazonbanlényegesenkülönbözünk; m i elveszünk korunknak forgatagában, - ők kiemelkednek véges, időbeli kereteik közül. Amikor a halál percében egy emberi élet napjai lezáródnak, számukra csak akkor keletkezik igazán a létnek teljessége és időtlen beteljesedése. Ok mindazt, ami életünk jelenében a véges köntösét viselte, merész dialektikával felemelik a jelenfeletti - a történelemfeletti - távlataiba. Xavéri Sz. Ferenc életműve csak halála után indult meg igazában; azoknak az ezreknek lelkében, akik az ő nyomaiban járva nekiindultak a nagy pogány világ meghódításának. - Szentjeink eszményekké lettek, melyek a történelem viszontagságaiban is megmaradnak a maguk fényében és bensőséges hatásukban. De a szenteknemcsak a véges jelent vagy múltat kapcsolták ösz- sze a jövőnek történetfelettiségében, hanem meghosszabbították korlátoltemberi lehetőségeiket azokkal a korlátlan valóságokkal, melyeket átlagos emberi erőinkkel aligha valósíthatunk meg. Nagy eszméktől és nagy feladatoktól még nagyobb megpróbáltatások tartanak bennünket távol. Mivel kellett a vértanúknak számolniuk, hogy hűek maradjanak eszményeikhez? Az átlagember visszariad mindettől, de a szent jellegzetessége, hogy mindezek ellenére megpróbálja. Számára az ideál élménye erősebb, mint a megpróbáltatás borzalma. Tudja, hogy minden nehézség csak azt az eszményt formálja ki benne szinte természetes fejlődéssel, melyet az elgondolás perceiben nagy szeretettel megérzett. Feladata világos: vállalni az eszményért azt is, amitől minden természetes emberi következtetés megdermed. Célja nyilvánvaló; hérosszá, hőssé lenni. Azért tekintünk a szentekre, mint hősökre, mert ők megvalósították azt, amit következtetésünk törékeny logikája a lehetetlenség pecsétjével zárt el.
