A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6. szám
8 tanítványaitól: - Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van; ha nem úgy volna, megmondtam volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmentem és elkészítettem a helyet, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, 'ahol én vagyok.... (Jn. 14, 1-3). r Túl az Operencián "Túl az Operencián, majd boldogok leszünk..." Ezt az éneket sok- szór hallottam gyerekkoromban lámpagyújtás előtt, a fél bornál yban. Anyám szokta énekelni. Akkor még fiatal volt és talán arra gondol t, hogy az élet többel tartozik neki, mint amit adott. Sohasem vagyunk elégedettek a magunk boldogságával,a magunk életével. Álmodunk magunknak egy más életet, ami néma miénk. Eletet, amit szeretnénk. Eletet, amiről azt hisszük, hogy többet adna, mint ez a mostani, a mieink. Még mások sorsát is ilyen álomszerűén látjuk: lám azok szerencsésebbek! Vajon azok-e? Mi külső jelekből, azokat eltúlozva magunknál szerencsésebbnek tesszük meg őket. A régi bölcsek szerénységre oktatnak bennünket. Tanításuk lényege az az egyszerű magyar közmondás, hogy "addig nyújtózz, ameddig a takaród ér". Vagyis: a magunk képességén, a magunk adottságán, a magunk határán túl veszélyes még képzelődni is. Ezt a valóságot nehéz elfogadni. Még az a hindu bölcsesség is, mely illúziónak tartja a külső világot és az érzékektől való elfordulásra biztat, mondván: csukd be szemedet, ne hallgass a hangokra, ne bízz tapintásodban, de koncentráld szeliemedet a Végtelen Egyre, az Örök Lényegre, - az indusok millióinak csak ideál, amit elérni nem képesek. A régi keresztények "siralom völgyének" nevezték a földet. Ezzel pontos térképét adták az emberi kondíciónak. De az embernek, ha láthatóan csak lábai vannak, láthatatlanul szárnyakat is hord. Es míg gyalogolni kénytelen az élet szűk ösvényein, lelke, szelleme repülést is próbál. Éppen ez, hogy magunkon is túl akarunk jutni,mutat ja hogy emberek vagyunk. Távoli, de rokonai az angyaloknak,akik nem gyalogolnak, hanem kétszárnyon repülnek. S talán ez a magun- kon-túljutás kényszere kényszerít bennünket legjobban Isten felé. (Cser László, S.J.)
