A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-05-01 / 5. szám

40

P. Király István, S.J.

15. Várom az örök életet!

Minden évben egyszer a munka és a szórakozás megáll egy pillanatra és nagy tömegben sietünk a temetőbe, a holtak birodalmába. Némán, könnyezve állunkmeg a sírok között, és nemcsak azokra gondolunk, akik már elköltöztek az élők sorából, hanem arra is, hogy mireánk is ez a sors vár.. Keskeny és mély sír lesz testünk utolsó fekhelye. Vannak, akik azt hiszik, hogy ez a sír mindennek a végét jelenti. Akik a sírokban nyugszanak azoktól mindörökre elszakadtunk, és mi is végleg elenyészünk majd a rövid földi élet után. Ezért olyan vigasztalanok sokan szeretett halottaik sírja mellett. Mások viszont azzal űzik el szomorúságukat, hogy legalábbis addig akarnak örülni a földi életnek, amíg lehet, mert azt mondják utána más örömünk úgyse lesz. Ezekmár szent Pálidejében így beszéltek: - Együnk igyunk, hiszen holnap úgyis meghalunk... (I Kor. 15, 32).

Ezzel szembenmár 1900 éve szent Pál szavaival vigasztalja az egyház a gyászoló keresztényeket a temetések alkalmával, Az-apostol ezt írta a tesszalonikai híveknek: - Testvérek, ném akarjuk, hogy tudatlanságbanlegyetek az elhunytak sorsa felől, nehogy úgy gyászoljatok, mint akiknek nincsen reménységük. Mi ve 1 hisszük,hogy Jézus meghalt és föltámadt, ugyanúgy hinnünk kell, hogy Istenjézussal együtt előhozza a halálból azokat, akik Jézusban hunytak el... (I Tessz. 4,13). Mi keresztények tehát azokközé tartozunk, akiknek van reményük. A hiszekegy elmondásakor erről a reménységről teszünk tanúságot, amikor ezt valljuk: - Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.

Vajonkomolyanhisszük-e, reméljük-e azt, amit ez az igazság jelent? Vagy csakmegszokott szavakat mormolunk, amikor a hiszekegyet imádkozzuk, anélkül, hogy arra gondolnánk, milyen hatalmas fényű vigaszt és reménységet sugároz a mi életünkbe ez a hitvallás.

Ha elmélkedni akarunk, mit jelent ez az igazság; - "várom a testek föltámadását és az örök életet" - be kell vallanunk, hogy az