A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-05-01 / 5. szám

31

téneiénekkapcsán ismerjük meg az író mai nézeteit. Pietro Angele*» rio, másképpen Morrone, az Abruzzókban egy barlangban remete- életet él. 1294-ben egy hosszú-hosszá konklávé végén pápává válasz t- ják. IV. Miklós utódjaként az V. Celesztin nevet'veszi fel. Szamárháton lejön a hegyekből Rómába. Csakhamar a pápai udvar intrikáiba keveredik; Caetani bíboros rosszindulatú, ádáz harcot folytat ellene. Öt hónap után V. Celesztin lemond. Utódjául Caetani bíborost választják meg, aki VIII. Bonifác néven uralkodik. Csakhamar bebörtönözi elődjét. 1296. május 19-én halva találják Celesztint a Fu- mone-i kastélyban, ahová bebörtönözték. (Állítólag VIII. Bonifác meggyilkoltatta. >VUI. Bonifác utódja, V. Kelemen 1313-ban Avignon- ban szentté avatja Celesztin pápát.

Silone ezt a történetet használja fel drámája keretéül. Celesztin pápa alakjában tulajdonképpen egyik ismerőse, Don Orone személyét kelti életre. Gyermekkorában az Abruzzókban ismerte meg e szent- életű pap hitét és lelki nagyságát. Silone mindenekelőtt az ember örök konfliktusát, Simone Weil szavaival a 'Viehézkedési erő és a kegyelem" küzdelmét akarta ábrázolni. A legjobbak, akik az alázatosság, az igazság, a szeretet és az önátadás eszményeit testesítik meg, végül is vértanúságot szenvednek, ke rész ten halnak meg. Silone egy igen időszerű, kényes és vitatott problémát is felvet drámájában: mi a struktúrák, a szervezkedés és az intézményesség szerepe a kereszténységben? Assziszi Szent Ferenc, a poverello mellett Illés testvér a szervezkedés emberét képviseli. Még a rendalapító életében eltorzítják, meghamisítják az evangéliumi szegénység eszményét. Silone szerint minden mozgalomnak és pártnak ez a tragédiája. Amikor a hatalomra-törő emberek elfojtjáka szellemet és a "szent cél" érdekében bármilyen eszközt felhasználnak, amikor a jog kiöli a szeretetet, vagy az államgépezet elidegeníti a személyeket, a struktúrák embere hóhér és diktátor lesz.

Silone kritikája éles és sokban helytálló, ha a de facto,a történelemben előforduló torzulásokat tekintjük akár vallási, akár politikai téren. De valóban annyira fatalistáknak kell lennünk, mint Silone? Valóban, - hogy a kereszténységnél maradjunk - az egyház intézménye, jogi kerete elkerülhetetlenül megfojtja az evangéliumi szellemet, meghamisítja Krisztus üzenetét? Silone felfigyelt arra a megújulásra, amely a II. Vatikáni Zsinattal kezdődött a katolikus egyházban. Rokonszenwel szól XXIII. János alakjáról, aki Szent Ferencet és V. Celesztint idézi. De számára megoldhatatlannak tűnik Jézus eszkatologikus üzenetének és a konkordátumokat kötő egyháznak, a történelmi struktúrákat öltő és a prófétai szellemet képviselő