A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-05-01 / 5. szám
X szerint a vértanúk az Isten és Krisztus ítélőszéke előtt ügyvédként állnak mindenki mellett. A katakombák feliratai, a falakra karcolt fohászok, a képek, az ősegyház liturgiája ilyennek mutatja be a vértanút és közbenjáró hatalmát. Ezért a katakombák központja a vértanúk sírja, s ez határozza meg a katakomba fejlődését. Említettük, hogy századokon át a katakombák létezéséről nem is tudtak. A 15. században kezdték meg a katakombák feltárását. De ekkor a sírváros egykori lakói, első helyen a vértanúk már a temetői bazilikákban pihentek. Ugyanis a gót-vandál támadások idején a katakombákban pihenő csontokat a városba mentették. A keresztény régészet így igen nehéz feladatok elé került. E temetőket megbolygatták, felforgatták, a barbárok is többszörösen feldúlták, kirabolták és amikor újra felfedezték őket, feldúlt csatatérhez hasonlítottak. Nem egy vértanú sírjára véletlenül akadtak rá. Olyan vértanúk alakja emelkedett elő a múltból, akiknek létezéséről eddig semmit sem tudtak. Más vértanúk sírját viszont rendszeres kutatás útján találták meg. A keresztény archeológiának a római katakombákkal foglalkozó ága nagy irodalmat felmutató résztudomány. Mondhatjuk ezrével tanulmányozták a katakombák sírjait, de csak egyetlenegyre találtak eddig, amely semmi kétségnek sem hagyott helyet, ugyanis 1845. nagypéntekjén a Szent Hermes katakombában egy jezsuita régész, Giuseppe Marchi egyik munkása egy teljesen ép sírra bukkant. Az érintetlen kőlapon latinul ez a felírás állt! - "Hyacintus vértanút szeptember 11-én helyezték itt el". - Valamennyi más esetben a régész, vagy csak az üres sírt vizsgálhatja, vagy csak azt tudja megállapítani, hogy az illető csakugyan vértanúhalált szenvedett, el is temették, de biztosan nem tudni, hogy hová. Szent Cecilia esetében is azt kellene bizonyítani, hogy az előttünk lévő sírfülkében talált szarkofág, amelyet a Tiberisen túl emelkedő bazilikába vittek át, csakugyan annak a vértanú lánykának a testét foglalta magában, akinek passiója, legendája egész Európában ismertté vált. A múlt század nagy régésze, az említett Marchi tanítvány, De Rossi, tulajdonított először tudományos fontosságot annak a ténynek, hogy a katakombákban egyes kriptákban márványtöredékeket, freskómaradványokat, oszlop darabokat, csonk oszlopfőket találtak. Előtte a kutatók az ilyen maradványokkal nem törődtek. De Rossi jutott elsőnek arra a következtetésre, hogy ezek a maradványok éppen azt jelzik, hogy az illető helyen valakinek a sírját rendkívüli módon tisztelték. Ennek a tiszteletnek volt a bizonyítéka az is, hogy az illető sírkamrához vezető járatok tágasak voltak, ezekhez a jára24
