A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-05-01 / 5. szám
7 zása éri és az a mindennapi csoda Fatimában. Annyi bennünk az élet, amennyi a remény, ámde tudva tudjuk, micsoda szorongásban hánykódik most az egész világ, hiszennapról napra folyton harctéri jelentéseket olvasunk és a pápa maga sem haboz ott nem rég kijelenteni, hogy ma megint olyan veszélyes a helyzet, amilyen a második világháború előtt volt, pedig ő ugyancsak jól megméri minden szavát, mielőtt kimondja. Az ifjúság lázongása sokszor oktalan rombolássá fajul, nincs már előtte semmi tekintély, amelyben bízni tudna és fiatalok egész sora lesz öngyilkos, hogy tiltakozzék a hatalmasok meg a társadalom ellen, amelyben nem találjahe- lyét. Habzó szájjal ropja a táncot, mint a révületben vonagló dervisek és minden szemérem nélkül fitogtatja bujaságát. Istentől elszakadtak, hogy féktelen szabadon élvezzék, amit a tudás alkot, a test kínál és a föld terem, de iszonyúan csalódtak és a csalfa remény is elinalt tőlük.. Csak arra valók már, hogy a halál malmainak garatjára hányják őket. Fatimában a Szűzanya pontosan megmondta, milyen balsors veri majd a földet, ha az emberek nem hallgatnak Isten szavára, de ugyanakkor azt is megígérte, hogy a borzalmas válság után az ő szíve fog győzni és tartós béke lesz a népek között, tehát az a béke Isten műve lesz, amit Mária közbenjárása szerez meg nekünk. Mi nem a fegyverekben, nem a politikában, sem a szerencsében bízunk, hanem az Úr hatalmában és a Nagyasszony ígéretében s azért a mi reményünk nem is vall szégyent. A Sátán először hazug ígérettel hódítja magához a balga hitetlent s miután a bukásba kergette, azt hazudj a neki, adja meg magát a végzetnek, mertnincs töb- bé remény. A hívő pedig azért jár Fatimába, hogy ott a győzelmes bizalom kútfejéből töltekezzék. Fatimában a döbbentő újság az a szellemi légkör, amely az egész térségben uralkodik. Valami páratlan erő van benne, amely a szemet, szívet, lelket megragadja és lenyűgözi. Bármennyit csalódtunk, akárhogy iszonyodunk a mai néptől, ott ismét megtanuljuk szeretni az embert, amikor a mély öröm komolysága sugárzik az arcokon. Erezzük az isteni erő nyugalmát, látjuk a halhatatlan szépség csodáját a szemekben és halljuk az ének finom dallam ában, hiszen ott már az öröklét pitvarában vagyunk. Ott az éjszaka is egészen más, mint a párizsi nagy kocsmában; minden kézben láng lobog, az óriási fényözön tüzes hitvallás és százezrek zengő dala fönséges hódolat a Teremtő előtt. Ott jön létre és óriási néppé tömörül az új, a krisztusfajta ember, akinek az a hitvallása, hogy új korszakot nyisson a történelemben és szolgálva uralkodjék. Ott a hívő eléri azt a szintet, ahová a Teremtő kezdettől fogva emelte, hogy Isten rokona és dicsősége legyen. Ott a kereszténység többénem szórvány,
