A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-05-01 / 5. szám

8 ellenben pünkösdi mozgalom, mivel minden tagja azon van, hogy az imádság, a bűnbánat és vezeklés aranyán gyémántacélt vegyenmagá- nak az elszánt harcra Hollywood rothasztó léhasága ellen, a rendőr­ségi kínzókamrák és munkatáborok borzalmai ellen, az őrtornyos határok börtönfalai ellen és a pártok zsarnoksága ellen, amelyek az embert annyiba sem veszik, mint a vágóbarmot. Az igazi béke csak a szabadság rendje lehet, a jog és igazság rendje, ámde ehhez más tehetség és különb hatalom kell, mint a háborúhoz. A Fatimába se­reglő nép erre készül és valamennyi zarándok az új tavaszt, az is­teni örömhírt viszi hazájába: holnap a világ sorsában miérik lesz a döntő szó. ("Életünk" 1969. dec.) NAGY EMBERREL TALÁLKOZTAM ... Nem világhírű felfedező. Nem atomtudás, sem űrrepülő. Mégcsak nem is szívsebész. Egyszerű öregember. Foglalkozása: ács. Józsefnek hívják. Akárcsak a nekem oly kedves názáretit. Azt mondtam "egyszerű" öregember, pedig nem is olyan egyszerű.. 92 éves. Szép szál termetét alig hajlott gerinc tartja egyenesen. (A pin* céből • szinte hihetetlen • a harmadik emeletre is ő hordta fel a tüze­lőt). A késő őszi verőfényben üldögél tünk apádon, kettesben. Ol yan pi­hentető békesség, gyógyító nyugalom árad belőle, különb, mintáz an- daxinból, szevenálból, vagy akár a valeriánából... Már az is vigasztaló, ahogy embertársairól vall. Azt mondja: • Nagy baj kérem, hogy azt keressük a másikban, ami fogyatékom ság, ami kivetnivaló... Amiért sajnálni lehet valakit... A mai ember a legelső pillantással valósággal leméri, felbecsüli (inkább azt szeretném mondani, Iebecsüli) az életében először látott másik embert. Mintha mindenki napszemüvegen át nézné az eléje kerülő halandó társát. Kis pihenő után folytatja: - Meg kellene fordítani ezt a gondol ko­dást: előbb a szépet, jót kellene kutatni a másikban. Mert tessék el hin­ni, a csúnyában is van szép, a rosszban is van jó. Hány csúnyát tesz ked­vessé • talán még széppé is - ha kiül az arcára a lélek verőfénye, a mo­soly. És aki igazán, aki reménytel énül csúnya, még abban is talál hatunk szépet... Azt a türelmet, nem apadó lelkierőt, amellyel egész életén át, talán egyetlen zokszó nélkül, viselni tudja a rámért csapást. Hát ez a szép a csúnyában! Amikor elbúcsúzunk egymástól, úgy néztem utána, mint a két lábon járó bölcsességre. Az volt az érzésem, nagy emberrel talál koztam. Ran­devúm volt - a felebaráti szeretettel.

Next

/
Thumbnails
Contents