A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-05-01 / 5. szám
2 mondani, hogy mennyi lendület van benne, ahogyan felfelé elvékonyodva szinte magával rántja a tömzsi talpazatot... De én hiába nézem, nem látom benne, amit ők... Nem vallástalanok ezek az én gyerekeim, mégis úgy érzem, ez csak olyan jelképes ámítás. Nem kell már a mai nemzedéknek Mária. Elnéptelenednek a májusi litániák, egyszer egyszer még hallani lehetegy-egy éneket a Szűzanyáról a misék végén is, néha egy prédikációt, de lassacskán majd a templomba is beviszik ezeket a fekete cserepeket a szép szobrok helyére és így csendesen megfeledkezik a világ Isten Anyjáról... És csak mondta és csak beszélt Máriáról, én meg elámultam, hogy mi mindent tud ő Jézus anyjának életéről, amit én soha nem is hallottam, senem olvastam sehol, de ő tudja, hogy Így volt és így i- gaz, csak a mai világ már elfelejti. S mert valamit már nekem is mondanom kellett, valamivel vigasztalnom és kiengesztelnem a "világ" miatt, hirtelen más nem jutott eszembe, mint amit Suenens bíboros egyik írásában olvastam: - "Ha egy népmár nem hisz többé fából faragott isteneiben, az nem annyit jelent, hogy nincs Isten,, csak annyit, hogy nem fából van az Isten". S ezt nyugodtan alkalmazhatjuk arra a "saját" képünkre is, melyet Máriáról alkottunk magunkban. Mert az bizonyos, hogy Mária sem nem olajfestmény, sem nonfiguratív váza, nem is szó szerint vett "elefántcsonttorony", sem "aranyház". Igaz, hogy volt olyan kor, amikor jámbor szüzek vezek- lőövek sanyargatásával, később meg "gyöngyvirággal, orgonával, fehér faluk harangjával, aranyhúrú zengő lanttal" köszöntötték, deő mindig ugyanaz volt. Muzeális tárgyakká válhatnak a márványszobrok, olajfestmények, még a nonfiguratív Mária-vázák is. De az a Mária, aki öröktől fogva bele volt tervezve a mi emberi világunkba és üdvösségünk rendjébe, Jézus Krisztusunk szent szülője, a megváltás művének az Atyától kiválasztott szereplője, Anyaszentegyhá- zunk előképe, az anyaság legmagasztosabb foglalata} mindig ugyanaz marad. Még az is előfordulhat, hogy egész nemzedékek előtt homá- lyosodik el vagy el is tűnik alakja, de ismét előjön, "mint a felkelő hajnal". Kétségtelen, hogy vannak olyan jelenségek, minthamihívőkato- likusok is egy kicsit megfeledkeztünk volna Máriáról. Sokan már a zsinat idején is felpanaszolták, hogy az atyák gyülekezete mostohán bánt a Mária-tisztelet megújulásra váró kérdésével. Megértjük-mondották - hogy a múlthoz képest (elsősorban pedig a barokk kor sokban talán túlzó Mária-kultuszához képest) a mostani zsinat az egyház életének Krisztus-központiságát kívánja kihangsúlyozni. Ez rendjén is volna. De éppen ebben a mi "elanyátlanodó " világunkban nem lenne-e
