A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-05-01 / 5. szám

Megfeledkeztünk

volna

Máriáról ?

Az idős hölgy, akiazértkeres- tel fel szerkesztőségünketjiogy Mária-képétfelajánlja valamelyik rászoruló, vidéki kápolnának - látszólag megnyugodott, hogy kérésének teljesítésére vállalkoztunk. De csak látszólag, mertegyszercsakkönnyek kezdtek szivárogni szeméből.

Csak ült ott nagy szomorúan, mint akinek búcsúznia kell valamitől, ami szívének oly kedves volt. Nem sokat ért a vigasztalás, hogy a családi szentkép jó helyre kerül, ezentúl egy kis egyházközség áhítata veszi majd körül.- Tudom én azt kedvesem - mondta remegő hangon - és meg is köszönöm maguknak is, meg azoknak is, akik befogadják. De hát mégiscsak szomorú, hogy ez az értékes kép, amit én a szüleim tői örököltem, már nem kell az én fiamnak. Pedig azt a skapuláré ér- mecskét, amitérettségizőkorábankapott tőlem, még mindig ott hordja a nyakában, kis ezüstláncon. Hanem amikor új bútort vettek, el kezdték nézegetni ezt a Mária-képet. Először nem mertékleakaszta- ni, de egyszercsak azt látom, hogy már nincs a helyén, vettekvala- hol egy feketére égetett, alaktalan szobrot. Nem is szobor az, talán váza, mert üreges, szobor is, meg váza is, együtt. Olyan, mintha két karja is volna s azokkal az égbe kapaszkodna... Az énfiam azt mondja, hogy neki ez a fekete furcsaság többet mond Máriáról, mint a mi régi szép olajfestményünk. A menyem is olyan szépen el tudja