A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-04-01 / 4. szám

47

KÉRDEZTÉK:

Napilapban olvastam: - "Ha az izraeliták különbséget tettek volna az Ószövetség örök érvényű elemei és a korhoz kötött elemek között, ez előkészítette volna őket az Újszövetségre, mel yben az ószövetségi isteni üze*. net legjava felszívódott* Hogyan értsem ezt? Felszívódott, a za z megszűnt, feloszlott, érvényét vesztette, vagy éppen megfordítva: felszívódott, azaz átment, megmaradt és tovább él...?

FELELÜNK: Az Ószövetség legjava tovább él az Újban,

de tökéletesebb formában, és éppen ezért a tökéletlenebb forma érvényét vesztette. A "felszívódott" szó nagyon is szabatos; egyszerre utal a megszűnés éa a továbbélés mozzanataira.

Vegyük például az egyistenhitet. Katolikusok és protestánsok egye tértenek abban, hogy az egyistenhit az ószövetségi vallás középpontjában áll. Ugyaneztaz egy Istent vallja az Újszövetség is. Mégis, az ószövetségi egyistenhit egyoldalúsága "felszívódott", - megszűnt és érvényét vesztette. Az ószövetségi istenfogalom egyoldalúsága abban áll, hogy Istent magányos valakinek gondolta, aki csak "kifelé" szerethet; belső isteni szeretetáramról szó sem lehetett. Az Újszövetség a Szentháromság egy-Istent hirdeti meg; tehát megtartja az Ószövetség hitét Isten esetlenségében, de Isten egyetlenségének a gondolatát lényeges elemmel gazdagítja és minden emberin túli magasságba emeli; Isten nem magányos, három Személy irányul benne egymásra szeretetben.

Másik példának vehetjük a Tízparancsot. Olyan magas erkölcsi tudat tükröződik benne, hogy a századfordulón egyes protestáns tudósok kétségbevonták annak a mózesi időkből való eredetét. Tehát tagadhatatlanul hozzátartozik az Ószövetségnek ahhoz a fontos részéhez, mely átment az Újba. Márpedig a második parancs tiltja a képek tiszteletét; - Szobrot ne készíts! - A katolikus vallás sok-sok