A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-04-01 / 4. szám
48 szentképével és szobrával nem marad-e messze ettől a tökéletes és tisztult vallási felfogástól? Nem adott-e fel a katolikus egyház olyasvalamit, ami az ószövetségi vallás középpontjában állt? Véleményem szerint ebben az esetben is nyugodtan mondhatjuk, hogy a második parancs 1'felszívódott" az Újszövetségben a szó kettős értelmében; egyrészt megszűnt, másrésztmegmaradt. Az Ószövetség képtiszteletet tiltó előírása a környező népek vallási fogalmaitól kívánta megvédeni az egyistenhitet, ezek ellen irányul a parancs. Az akkori közel-keleti kultúrkör felfogása szerint az isten képével együttjárt az isten jelenléte. Mikor vallási ceremóniáikban az istenkép elől elhúzták a leplet, istenük jelenlétében tudták magukat. A jel és a valóság közötti határvonal nem volt világos előttük. Ez könnyen hamis istenfogalomra vezetett, mintha az ember vagy legalábbis a pap úgy "kezelhetné" az Istent, mint a bálvány szobrot. A második parancs célja az volt, hogy megóvja Izraelt tisztult istenfogalmának korcsosulásától; Jáhvé nem "kezelhető" Isten; népének föltétien Ura. Ilyen értelemben a katolikus vallásban tovább él a második parancs. Viszont nincs rá veszély, hogy templomainkban valaki úgy vegye a képeket, szobrokat, mintha az ábrázolt személy bennük jelen volna. Nem hisszük, hogy a szoborban lakik az az erő, amit az imádság számunkra kieszközöl. Ez mágia volna, amit a katolikus egyház tilt, bár vannak másvallásúak, akik ezt nem tudják. Tehát lehet beszélni a második parancs megszűntéről, de csak olyan értelemben, hogy korhoz, kultúrához kötött szigora ma idejét múlta. Az élet beszűkítése volna, ha az Isten-dicsőítés művészi ki- fejezéseitmegtiltanánk. Azonkívül az ószövetségi képtilalom nem is egészen következetes. A művészi kifejezések közül csak a képet és a szobrot tiltja, míg a templom-építést, a zsoltár-éneklést, a zenét, a táncot megengedi. Miért? Mert ezeket a tereket nem fenyegette a vallási szennyeződés veszélye. Miután a vallási környezetből származó veszély megszűnt, miért ne lehetne ma a festészet és a szobrászat a tisztelet és a hódolat kifejezője? Miért ne emlékeztethetnék az embert arra, hogy hívja egy magasabb világ, amelyből már most kell élnie? Az ószövetségi kinyilatkoztatás legjavának "felszívódása" az Újszövetségben nagyon bonyolult vallástörténeti folyamat; a megőrzés mellett a korhoz kötött elemek tagadását és a maradandó elemek magasabb szintbe emelését is magában foglalja. (Max Brand!e után P. Chilla R.,S.J.)
