A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

/ 19/0.1.1. Mit mond a keresztény hívőnek a számjegyeknek az a sora, mellyel egy új esztendő kezdetét jelöljük? Mindenekelőtt azt, hogy immár 1969 esztendő telt el azóta, hogy Jézus Krisztus a júdeai Betlehemben megszületett. Emberi alakot és term észetet öltve, közénk jött az Isten, hogy az üdvösség útján meg­könnyítse számunkra a visszatérést az elhagyott atyai házba. Hitünk és a vallásos élet gyakorlata szerint Istennek ez a testvériesenköz- vetlen belépése az emberi világba azóta is szüntelenül megismétlő­dik a születés, a megváltó kereszthalál, a feltámadás, a Szentlélek pünkösdi eljövetelének misztériumában. Megismétlődik legbensőbb életünkben és ott lüktet az egyházi év ünnepeinek ritmusában is, hogy figyelmeztessen. Az egyházi év - melyet bensőségesebben az "üdvös­ség évének" nevezünk - ugyan már előbb elkezdődik, mint a polgári év, de az ádventben elővételezett időt minden igaz keresztény nem­csak a karácsony ünnepének várakozásával tölti, hanem arra a ko­moly lelki összeszedettségre is szánja, amivel újra lehet kezdeni az életetaz új esztendőben. Az előkészületi időnek üdvösséges felhasz­nálása tesz képessé bennünket arra, hogy az új esztendő ne csak é- letünk lepergő éveinek számát gyarapítsa, hanem valóban az üdvös­ség új éve legyen számunkra. Amikor újra kezdhetjük, amit elron­tottunk, tökéletesíthetjük, ami még tökéletlen, vagy végre elkezd­hessük, amit eddig halogattunk. Az új esztendőhöz érkezés pillanata azonban arra is emlékezteti a hívő embert, hogy jelenléte a világmindenségnek ezen a bolygóján nem véletlen szeszély. Számunkra ugyanis Krisztus eljövetele új ér­telmet adott annak, hogy a világmindenségnek ezen a bolygóján élünk. Itttörtént a megtestesülés. Itt lettünk tagjai annak a "misztikus test­nek", melynek az egyház minden tagját magában foglaló élete szintén itt valósul meg "az idők végezetéig". Kétszeresen is otthonunk tehát ez a föld; földi életünknek és üdvösségünknek együttes színtere a tér­nek és időnekkategóriájábanis. Méghozzá nemcsak egyszerűen szín­tér, hanem akkor is "centrum" marad, ha a felfedezések más boly­gók életét is feltárják előttünk.

Next

/
Thumbnails
Contents