A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-04-01 / 4. szám

22

szély főleg azokat fenyegeti, akik intézetekben élnek, vagy családjukkal együtt mennek áldozni, és rendszeresen járulnak szentáldozáshoz. Az is megtörténhet valakivel, hogy csak az áldoztatórácsnál jut eszébe, hogy súlyos bűn terheli a lelkét. Ha ilyen esetekben képes felindítani a tökéletes bánatot, azaz azért bánja bűnét, mert azzala végtelenül jó és szeretetreméltó Istent megbántotta, akkor ez a bánat azonnal eltörli leikéről a bűnt, és áldozása nem lesz szentségtörés. Ha azonban csak Isten büntetésétől való félelem készteti őt a bűnbánatra, azt csak gyónással együtt törli el a bűnt, tehát ilyen esetben tartózkodnia kell az áldozástól. Még a tökéletes bánat felindítása után is fennmarad a kötelezettsége, hogy meggyónja súlyos bűnét, amelynek csak ezzel a bánattal nyerte el bocsánatát.

Érdemes itt megjegyeznünk, hogyha kétes előttünk; elkövet- tük-e a kérdéses súlyos bűnt, vagy hogy valamely körülmény nem tette-e azt bocsánatos bűnné, vagy hogy meggyóntuk-e már, akkor nem vagyunk kötelesekmeggyónására, hanem nyugodtan áldozhatunk, Ugyancsakáldozhatunkgyónás nélkül akkor is, ha számtalanbocsánatos bűn terheli lelkünket. Ilyen esetekben csak tanácsos a gyónás, de egyáltalán nem kötelező.---------------------------------------_ , ,, . .. Közömbös indító okok.

Egyes országokban, varosokban,

intézetekben, vagy családokban,

bevett szokás lehet, hogy az emberek gyakran áldoznak. Aki ilyen környezetben nőtt fel szinte minden gondolkozás nélkül alkalmazkodik a többiek szokásához. Valószínű, hogy valamikor volt valamilyen jó szándéka is az áldozással, de az idők folyamán az elhomályosult és ma már szinte gépiesen megy áldozni, anélkül hogy annak értelmét látná. Hogy valóban ez a helyzet, az akkor derül ki legjobban, amikor más környezetbe kerül, és abban ugyanúgy gondolkozás nélkül azonnal abbahagyja az áldozást. Jól megfigyelhetjük ezt katolikus iskolába járó gyermekeknél, akik hétfőtől péntekig mindennap áldoznak, de szombatonmég véletlenül sem mennek el a templomba. Vagy akik évközben rendszeres áldozok, de vakáció alatt még talán a misét is elmulasztják. Amint pedig kijárták az iskolát, sohasem vagy ugyancsak ritkán láthatók az áldoz tatór ácsnál.

Hasonló ehhez, amikor valaki csak azért megy áldozni, mert ez egyéni szokásává vált. Itt is volt kezdetben valami jó indítóok, de ez ma már nem tudatos és ha hirtelenül megkérdezné valaki, hogy ma miért áldozott, ugyancsak zavarba esne, vagy legfeljebb ezzel okolná meg; - Mert én minden héten szoktam áldozni... Ilyennek sem kell több, csak hogy valami körülmény a megszokott áldozás