A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-04-01 / 4. szám
23 félbeszakítását kívánja néhány hétre, vagy hónapra, s akkor nagy az esélye annak, hogy utána sem fog visszatérni régi szokásához. Ide sorolhatjuk azokat is, akik az áldozással járó jó érzés kedvéért áldoznak csak. Amint a jóleső áhítat megszűnik, abbamarad a gyakori áldozás is. Vagy azzal tetszelegnek, hogy ők jobbak másoknál, akiknem áldoznak ilyen gyakran, sőt talán le is nézik azokat. Ezek a közömbös indítóokok önmagukban véve nem teszik sem jóvá, sem rosszá az áldozást. Ha legalább valamikor jó indítóokuk is volt az áldozásra, és ezt nem vonták vissza, jó a szentáldozásuk, ha a kegyelem állapotában veszik magukhoz az Urat. Szerencsére a lehetséges jó in- dí tóokok száma sokkal több, mint a rossz, vagy közömbös indítóokoké. Három csoportba sorolhatjuk ezeket aszerint, hogy főleg ránk, felebarátainkra, vagy Istenre vonatkoznak. Önmagunk. Szükségét érezhetjük a gyakori szentáldoz ásnak, mert nagyon gyengék vagyunk, súlyosan bűnös szokásunk bilincseiből igyekszünk szabadulni, vagy mert még mindig megesik, hogy időnként súlyos bűnöket követünk el. Minél gyengébb valaki, annál nagyobb szüksége van a gyakori, sőt akár napi szentáldozásra is. Ugyanígy szükségét érzi azonban a gyakori áldozásnak az is, aki komolyan törekszik a tökéletességre, teljes szívvel és lélekkel akarja szolgálni Istent. Minél bűnösebb és minél szentebb valaki, annál gyakrabban kell hogy áldozzák. Minél inkább elhanyagolja lelke állapotát, annál kevésbé érzi igényét az áldozásnak. Miután valaki már megszabadult a súlyos bűnök bilincseitől, még mindig sokáig, sőt talán élete végéig is áldozhat azért, hogy ezzel engesztelési ny új ts on Istennek régi bűneiért. Szoros kapcsolat van az áldozás és az engesztelés között, hiszen az Oltáriszentsé- get a szentmisében kapjuk, ami pedig Krisztus keresztáldozatának titokzatos megújítása. Benne egyesülhetünk legjobban a magát az Atyának engesztelő áldozatul bemutató Krisztussal. Felajánlhatjuk áldozásunkat Istennek azért is, hogy rendkívüli kegyelmeket esdjünkki magunknak a jövő megpróbáltatásokhoz, vagy hogy akaratát világosan felismerjük és bátran megvalósítsuk. Végül hálaadásul is felajánlhatjuk az áldozást a múltban kapott kegyelmekért. Azt mondhatná valaki, hogy mindezek önző indítóokok, s azért Jó indítóokok.
